Rendkívüli intézkedések az egészségügyben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívja a figyelmet, a jelenlegi fertőzésveszélyes helyzetben a legfontosabb, hogy drasztikusan csökkentsük az orvos beteg-találkozásokat. Ezt a célt szolgálják a napokban meghozott intézkedések is.

  • A közgyógyellátásra való jogosultság a veszélyhelyzet időtartama alatt, majd annak megszűntét követő 90 napig fennmarad.
  • A keresőképtelenségről szóló igazolásokat sem kell 2 hetenként kiállítani.
  • Március 13-ától bárki kiválthatja hozzátartozója, ismerőse gyógyszereit (a rendelet szerint a kormány által kihirdetett veszélyhelyzetben a patikák a gyógyszer kiadását felírási igazolás és meghatalmazás nélkül is teljesítik azon személy részére, aki közli a beteg TAJ-számát, és saját személyazonosító adatait is hitelt érdemlően igazolja. A patikák csupán a gyógyszert átvevő személy adatait rögzítik, és kiadják számára a receptre felírt gyógyszereket).
  • A stabil állapotú krónikus betegek szokásos gyógyszereit elektronikus vényen lehet rendelni.
  • Az emelt és kiemelt támogatással rendelhető gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre kiállított szakorvosi javaslatok is érvényesek maradnak a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint a veszélyhelyzet megszűnését követően 90 napig.

    Azt kérik, hogy minden idős ember a saját érdekében minimalizálja a személyes találkozásokat.

    Az emberi erőforrások minisztere utasítást adott ki arról is, hogy a veszélyhelyzet végéig az intézmények halasszák el az ütemezett műtéteket, és csak a tartós egészségkárosodást elkerülő műtéteket végezzék el.

VT info