Töredékek 700 év történelméből

Szkíta temetkezési urna

Tavaly a négyoldalas Vecsés fejlődése sorozatban arról írtam, ami a 15-20 éves közelmúltunkban a város életében megtörtént. Már akkor ágaskodott bennem az a gondolat, hogy illenék az előzményekről is írni, hiszen semmi sem születik önmagából.

Azután itt volt az a szép kerek évforduló, hogy 2018-ban ünnepeltük a település 700 éves születésnapját. Ez is inspirálta, hogy írjunk a kezdetekről – sőt a még régebbi időkről is –, hátha érdekli a kedves olvasót, hogy lakóhelyünkön volt-e korábban élet? Ha volt, kik éltek itt? Idén havonta egy oldalban visszatekintünk a település történelmére. Reméljük, ezek az emlékezettöredékek felkeltik sokakban az érdeklődést, hogy alaposabban megismerjék azt a települést, ahol mindennapjaikat élik.

Okos és üdvös volt az a törvény miszerint minden jelentősebb beruházás esetében régészeti feltárást kell végezni a területen, így útépítéseknél, nagyobb lakóparkoknál, stb. A Pest Megyei Múzeumok régészeinek összefogásával hét régész és egy régész­technikus 1997–1998-ban végezte el Vecsés régészeti terepbejárását, Dr. Tari Edit vezetőrégész vezetésével. Sajnos, csak a teljes területnek mintegy 60 százalékát tudták bejárni. Ennek ellenére egyértelműen megállapítható volt, hogy a város alatt is folytatódnak a régészeti lelőhelyek, mivel egy részük behúzódik a város lakóépületei alá.

Amikor az M0 körgyűrű és az elkerülő 4-es főút építése elkezdődött 1999 és 2004 között az érintett területeken is megtörtént a régészeti feltárás.

Az alábbi írás alapjául Dr. Tari Edit írása szolgál, melyet a készülő Vecsés monográfia számára készített. Tanulmányából a következő derül ki.

Vecsés térségéből ez időszak alatt 115 vecsési lelőhelyet vizsgáltak át és több ezer le­let­együttest találtak. A leletek többsége letelepedett életmódra utalt.

Elsőként 1999-ben az M0–M4 építése előtt a MOL II vezetéknél – Vecsés gázüzemtől a főváros irányába – végeztek feltárást. Leletek a szarmata kortól (Kr.e. 100-tól kérdéses ideig) az avar koron át (i.sz. 568-800-as évek eleje) az Árpádkorig (i.sz. 895-1301) terjedtek.

Ezt követően a Kispatak Lakópark feltárásánál (kanális–Dobó Katica–Budai Nagy Antal utca térségében) a bronzkortól (Kr.e. 2300-800) a szarmata időszakon át az Árpádkorig voltak objektumok.

A repülőtértől az M0 irányában több objektumot tártak fel. Árpádkori (i.sz. 12.-13. sz.) település nyomai mellett a bronzkor, a szkíta időszak (Kr.e. 6-4. sz.) és az Árpádkor mutatta jegyeit. Az M0-tól Üllő irányába az elkerülő 4. sz főút mentén vaskori (Kr.e. 8. sz.-1. sz.), szkíta műveltségű és gazdag szarmata leletek voltak. Az M0–M4 csomópontnál Ecser felé a vaskor és avarkor jelezte itt létét.

Az M0 Gyál felé eső szakaszán találták a leggazdagabb lelet együtteseket, ahol több kor találkozott. Két őskori-ókori (Kr.e. 4. évezred) zsugorított csontváz a legérdekesebb lelet. Egymás mellett azonban a vaskor, a szkíta időszak, a szarmatakor, Árpád-kor, majd a gyáli bekötő útig újabb bronzkori, szarmata kori és Árpád-kori leletek váltották egymást.

Ezek szondázó, felmérő-feltáró ásatások voltak. Nyilván egy teljes feltárás esetén sokkal érdekesebb kép tárulhatott volna elénk. Mindezekből levonható az a következtetés, hogy térségünk több ezer éve lakott, különböző népek és kultúrák találkozóhelye volt az évezredek során.

Nagy kérdés, hogy ezek a populációk megérhették-e a másik ideérkezését, rokon népek lehettek-e? Ugyanis a szkíta és az Árpádkori leletek között 1500-1600 év van. Ez óriási időtávolság, de László Gyula régészprofesszor kettős honfoglalás-kori elméletének lényege szerint ennek mégis van esélye, ha a leletek nem egymáson, hanem egymás mellett, elkülönülten találhatók.

Számunkra az Árpád-kori leletek a fontosabbak. A bevezetőben említett, a Hold utca folytatásában feltárt templom mellett a történeti-régészeti irodalom egy másik pusztatemplomot is említ környezetünkben, amelynek pontos helyét 1996-ban sikerült azonosítani és helyét a régi térképeken Középhalomnak írják.

A két templomról, melyek már kapcsolódnak a Vecsés nevű település történetéhez, majd a következő számunkban írunk.

Szalontai János, fotók: Dr. Tari Edit