Megnyílt az alapellátási központ és mentőállomás

Szűcs Lajos, Szlahó Csaba, Pogácsás Tibor, Szarvas Tibor, Latorczai Csaba, Csiki Zoltán és Csató Gábor átvágja a nemzeti színű szalagot a megnyitóünnepségen

Ünnepélyes keretek között adták át szeptember 6-án Vecsés új egészségügyi komplexumát, melyben az alapellátások mellett az ország legmodernebb mentőállomása is helyet kapott.

Hosszú út vezetett a Vecsési Alapellátási Központ és Mentőállomás átadásáig, de látva a végeredményt nyugodtan kijelenthetjük, hogy megérte. Az új egészségügyi központ hosszú távú megoldást jelent a vecsési lakosság egészségügyi ellátására, és ha ehhez hozzávesszük az épületben kialakított mentőállomást – amely az ország jelenlegi legmodernebb mentőállomása is – láthatjuk, hogy nem csak helyben biztosítja a színvonalas egészségügyi ellátását feltételeit a létesítmény, hanem a térség egyik fontos hiányosságát is pótolja, hiszen a Ferihegyi Mentőállomás több mint egy évtizeddel ezelőtti bezárásával az Országos Mentőszolgálat ellátásában fehér folt keletkezett ezen a területen. Így talán nem is túlzás kijelenteni, nagy tettet hajtott végre a vecsési önkormányzat azzal, hogy ezt a hosszú és nem éppen sima utat, amely az alapellátási központ és mentőállomás ötletének megfoganásától a kivitelezés befejezéséig tartott, kitartóan végigjárta.

Az átadóünnepség a Dózsa György úti épület bejáratánál a nemzeti színű szalag átvágásával kezdődött, majd az épületben folytatódott, miután a vendégek helyet foglaltak a folyosón elhelyezett székeken. A vendégeket Szlahó Csaba polgármester köszöntötte.

– Nagy öröm ez a nap, nekünk, Vecsésieknek, hiszen a városvezetés számára kiemelten fontos az egészséges életmód támogatása.  Az elmúl évtizedekben nagyon sokat fektettünk ebbe a szakágba, a mai nappal pedig egy újabb nagy lépést teszünk előre – mondta a Szlahó Csaba.

Teltház előtt zajlott a megnyitó. A vendégeket Szlahó Csaba polgármester köszöntötte

A polgármester kiemelte, hogy az Egészséges Budapest Program keretében olyan szakellátások is elérhetők lesznek az új egészségügyi központban, amelyek az egész környék számára kiemelten fontosak lesznek.

– Vecsési összefogás nélkül ez a beruházás nem jött volna létre. Nem mehetett volna a hivatal munkatársai nélkül, a képviselő-testület nélkül, és nem mehetett volna a lakók türelme nélkül, hiszen amíg az egészségügyi központ épült, ideiglenes helyre vittük a rendeléseket. Köszönöm mindenkinek a türelmet és a munkát, és nagy örömömre szolgál, hogy ezt az épületet ma megnyithatjuk – zárta gondolatait Szlahó Csaba.

A polgármesteri köszöntő után Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár mondott beszédet. Kitért arra, milyen jelentős fejlődésen ment keresztül Vecsés az elmúlt két évtizedben, amely a település közösségének ereje nélkül nem történt volna meg.

– Fontos, hogy a település közössége ki tudja választani azokat a vezetőket, akik a város érdekeit tudják szolgálni, akik érzik, mi az, amire a városnak szüksége van, ezen túl pedig tudnak is tenni érte és nap mint nap viszik előre a települést. Azt gondolom, Vecsés ebben nagyon szerencsés, hiszen az önkormányzat hosszú ciklusok óta pontosan érzi, hogy mit lehet elérni Budapest határán, és mi az, amit nyújtania kell a polgároknak – mondta Pogácsás Tibor.

Latorczai Csaba közigazgatási államtitkár Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere személyes köszöntőjét olvasta fel az ünnepségen. Kásler levelében kiemelte, hogy a kormány 400 millió forinttal támogatta beruházást, de mindez édeskevés lett volna, ha a vecsésiek nem végzik el a munka oroszlánrészét, kezdve a tervek kidolgozásától egészen az utolsó tégla befalazásáig. Példaértékűnek nevezte a központ felállítását, amely kiemelkedően magas színvonalon fogja szolgálni Vecsés és az egész térség lakosságát.

Ezt követően Szűcs Lajos országgyűlési képviselő mondott beszédet, melyben kiemelte Szarvas Tibor igazgató-főorvos fontos szerepét a beruházásban. Sikertörténetnek nevezte az alapellátási központ és mentőállomás megépítését, amely az összefogást erősítette és azt az üzenetet hordozza magában, hogy a vecsési önkormányzat a fejlődést mindig a legfontosabbnak tartja.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója beszédében a mentősök munkáját méltatta.

– Évente több mint 1,2 millió emberen segítünk. Évente százszor tesszük meg a Föld-Hold távolságot, az autóinkkal 40 millió kilométert megyünk. Mindannyian azért dolgozunk, hogy több életet tudjunk megmenteni. Bátran állíthatom, hogy ez a legmodernebb mentőállomás Magyarországon, ahol a bajtársaim a legjobb körülmények között dolgozhatnak – mondta.

Az átadóünnepség Szarvas Tibor beszédével ért véget. Az intézmény igazgató-főorvosa összefoglalta, hogy milyen kiváltó okok vezettek az alapellátási központ megépítéséhez. Beszélt a hosszas előkészítő munkáról, a tervezés fázisáról és kivitelezésről, hogy milyen szakmai szempontok alapján alakították ki az új egészségügyi komplexumot. Beszédében megköszönte az önkormányzat és a kormány által nyújtott segítséget.

Modern, a kor elvárásainak megfelelő egészségügyi létesítménnyel gazdagodott Vecsés

A Vecsési Alapellátási Központ és Mentőállomás szeptember 9-én a betegek előtt is megnyitotta kapuit. Bár az épület modern és minden feltétel adott a gyógyításhoz a Dózsa György út 52. szám alatt, azt kívánjuk, minél kevesebbszer kelljen megfordulniuk az intézményben.

Varga Norbert