Vége a középiskolás éveknek: lezajlottak az érettségik a Petőfi Gimnáziumban

Fotó: MTI

Idén 72 diák tett érettségi vizsgát Vecsésen.

Május elején, a ballagáskor lezárták iskolai éveiket, de a végzős gimnazisták számára nem a nyári pihenés ideje következett: egyre közeledett, egyre fenyegetőbben magasodott föléjük életük első igazi nagy megmérettetése, az érettségi. Iskolánkban ebben az évben 72 diák tett érettségi vizsgát, közülük 51 fő végzős gimnazista, 18 tíz-tizenegyedik évfolyamos előrehozott vizsgázó, és 3 már végzett fiatal felnőtt, akik a továbbtanuláshoz szükséges magasabb pontszám eléréséhez tettek kiegészítő vagy szintemelő vizsgákat. Tanulóink 16 emelt szintű vizsgát tettek, többnyire idegen nyelvből, de volt jelentkező történelem és biológia tantárgyakból is.

Előrehozott érettségit csak idegen nyelvekből és informatikából lehet tenni, a mindenki számára kötelező vizsgatárgyak pedig a magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, egy idegen nyelv és egy szabadon választott vizsgatárgy. Végzőseink többsége becsületesen felkészült és sikeresen adott számot tudásáról. Születtek nagyon szép, büszkeségre okot adó eredmények, sokan szerezték meg emelt szintű angol vagy német érettségijükkel a középfokú nyelvvizsgát. Kiváló eredményükért az érettségi vizsgabizottság általános dicséretében részesültek Seres Tamás, Stiller Erzsébet, Szőke Viktória és Vass Zsanett 12.b osztályos tanulók.  A 12.a osztályból Pap András nyújtott kiemelkedő teljesítményt.

Az eredményhirdetés után már oldódott a feszültség, az érettségi banketten a frissen érett fiatalok már tudtak felszabadultan nevetni és tanáraikkal együtt ünnepelni. Most pedig, bizonyítványukkal a kezükben várja őket a nagybetűs Élet, a továbbtanulás, a szakmatanulás, a felnőttek világa – kívánjuk nekik, hogy iskolás éveik emléke mindig maradjon meg számukra és adjon erőt és kitartást a jövőjükre!

Bekkerné Fenyő Ágnes