Akácvirágzás, orgonaillat, anyák napja… mindenkinek más-más hívószó jut eszébe a május hónapról. … Nekem, nekünk iskolás diákoknak a ballagás. E szép hónap elején minden évben felcsendül a jól ismert ének: ballag már a vén diák, tovább, tovább/Isten veletek cimborák, tovább, tovább…
Idén a Petőfi Iskola május 3-án, pénteken 12 órától búcsúztatta végzős diákjait. Ezen tanulók közül a németes csoport a 10. év végén előrehozott középszintű érettségit tett német nyelvből, a 11. év végén pedig hárman közülük – Stiller Erzsébet, Szőke Viktória és Vass Zsanett – a sikeres emelt szintű érettségi vizsgát is teljesítette. Jó eredményüknek köszönhetően mindhárman megkapták az érettségivel a középfokú nyelvvizsgát. Szőke Viktória és Vass Zsanett az idén a felsőfokú német nyelvvizsgát is megszerezte.
A műsor idén is könnyeket csalt a szemünkbe. Szülők, tanárok, diáktársak egyaránt meghatódva hallgatták igazgatóasszony, Sztyehlikné Hegyi Krisztina szavait és iskolánk lelki vezetőjének, Mihály atyának gondolatait arról, hogy a legnagyobb feladat az életben önmagunk megismerése, a legnagyobb út pedig az önmagunkba tett utazás.
Mihály atya beszédében visszautalt arra az április végi kirándulásra, melyen a végzős diákokkal és néhány kollégával együtt vett részt a Pannonhalmi Főapátságban. E zarándoklat a kezdete annak a hosszabb útnak, melyre most a végzős tanulók az Alma Mater elhagyásával rálépnek: reményeink szerint egy szép, sikeres érettségi után mindannyian arra folytatják útjukat, amerre kitűzött céljaik vezetik őket.
A 12.a osztály nevében Diós Máté, a 12.b osztály nevében pedig Váradi Dorina búcsúzott. A 11. évfolyam képviseletében Árvai Dorina beszélt.
A műsor színvonalát emelte a német és magyar nyelvű énekkar egy-egy produkciója (Osikoviczné Csendesi Mária és Czékus Jób tanár kollégák vezetésével). A rendezvényt Sztyehlik Anna (11.a) művészi színvonalú szavalata és az ünnepélyes zászlóátadás zárta le.
A ballagók névsora
- a osztály, osztályfőnökük Márton Annamária: Albert Daniella, Balla Dominika, Berta Eszter, Bokor Zsófia, Diós Máté, Duffer Norbert, Gálig Tamás, Halla Péter, Horn Gabriella, Laza Viktória, Ledniczki Bence, Lódi Levente, Mihalik Fanni, Oláh Zoltán, Oláh Regina, Pap András, Rácz Viktória, Réti Ádám, Sánta Szilveszter, Szőlössi Szabina, Seprényi Anita, Takaró Patrik, Varga Viktória, Vennes Gergő, Vasilkovicz Xénia, Vörös Kristóf.
- b osztály, osztályfőnökük Bánlaki Tiborné: Alattyáni Zsombor, Antal András, Baranyi Ádám, Debreczeny Fanni, Deschelák Barnabás,Dobai Márk, Gábos Sándor, Guzsván Tímea, Haumann Viktória, Jónás Miklós, Laczkó Petra, Nagy Melinda, Nagy Regina, Nagy Tamara, Németh Richárd, Raibl Regina, Seres Tamás, Simó Norbert, Stiller Erzsébet, Szabó Petra, Szabó Zita, Szőke Viktória, Váradi Dorina, Vass Zsanett, Vitéz Orsolya.
Szöveg: D.T.D., képek: Varga Norbert