Az önkormányzat tavaly áprilisban nyújtott be pályázatot a Kinizsi utca és az Eötvös utca Piac tér és Telepi út közötti szakaszának felújítására.
Mindkét városi beadvány támogatásban részesült, a Kinizsi utca felújítására a „Pest megyei önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének és felújításának támogatása” című pályázaton nyert a város 89,98 millió forintot, az Eötvös utca említett szakaszának felújítására pedig az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt felhíváson nyert 29,9 millió forint támogatást az önkormányzat.
A Kinizsi utca felújítására elnyert forrást saját költségvetésből további 16 millió forinttal kell kiegészítenie az önkormányzatnak, ugyanis az előzetes költségbecslés alapján a beruházás értéke eléri a nettó 106,05 millió forintot. Ez az összeg tartalmazza az utca aszfaltburkolatának felújítását, a csapadékvíz elvezetését szolgáló vízelvezető árok felújítását, részleges járdafelújítást, forgalomtechnikai létesítmények felújítását, sebességmérő egység elhelyezését, kerékpártároló kihelyezését és természetesen a közterület-rendezést is. A beruházás idején várhatóan változik a forgalmi rend, előzetes információink szerint félpályás útlezárásra lehet számítani. A képviselő-testület szándéka, hogy a munkákat a nyári szünetben kezdje el a kivitelező, a kisebb forgalom miatt.
Az Eötvös utca Piac tér és Telepi út közötti szakaszának felújítása – az utca másik felét korábban már felújította az önkormányzat – az előzetes becslések alapján nettó 72,96 millió forintba kerülhet, így az önkormányzatnak ebben az esetben is a város költségvetéséből kell pótolnia a hiányzó mintegy 43 millió forintot. Az Eötvös utcában sor kerül az aszfaltburkolat felújítására és a közterület rendezésére. Az utcában új járda is épül, továbbá pályázaton kívüli összegből a gépkocsibeállók helyreállítását és az árkok részleges lefedését is elvégzik.
A beruházások kivitelezőit közbeszerzési eljárás keretében választja ki az önkormányzat.
VN













