Pénz7 a Halmi suliban

Az 5.b osztály tanulói rendhagyó tanórákon szereztek élményalapú pénzügyi ismereteket

Az ötödik Pénz7-et rendezték meg Magyarországon február 25. és március 1-je között.

A pénzügyi és vállalkozói témahét középpontjában ez évben az „Okosan a befektetésekről”, valamint a „Problémafelismerés és üzleti ötlet” témák álltak.

Iskolánk harmadik alkalommal csatlakozott a témahéthez. Számos új fogalommal ismerkedtünk meg, mint például banki lekötés, infláció vagy az állampapír. Február 27-én dr. Magyar Csilla banki jogtanácsos segítségével hoztuk közelebb a gyerekek számára a pénz világát. Mindenki nagyon jól érezte magát a héten, sokat játszottunk, tanultunk. Ezt a gyerekek is megfogalmazták, rövid élménybeszámolójukban:

„Nekünk ez a hét nagyon érdekes volt, mert sok mindent tudtunk meg a pénzügyi dolgokról. Az első órán a kiadással és a befektetéssel foglalkoztunk, amit Az 5.b osztály egész héten rendhagyó tanórák keretein belül szerezhette meg az élményalapú új ismereteit. Reni néni jól elmagyarázott, és sok tanácsot adott a későbbiekre. Ezen az órán a megtakarítás kiszámolása és az óra végi színjátszás volt a legérdekesebb. A második órán bejött hozzánk Csilla néni, aki Budapesten egy olyan bankban dolgozik, ami felügyeli a többi, kisebb bankot. Sok új dologgal ismerkedtünk meg ezen a napon is, például a babakötvénnyel, önkéntes magánnyugdíj pénztárral, vagy a folyószámla lekötéssel. Az óra végén mindenki kapott egy csokit, amit vagy megettünk, vagy a hétvégéig Reni néninél 100 százalékos kamattal leköthettünk. Természetesen mindenki befektette az alaptőkéjét. A harmadik órán sok pénzügyekkel kapcsolatos feladatot oldottunk meg. Úgy játszottunk, hogy közben tanultunk. Az utolsó órán pedig egy Pénz7-es társasjátékkal játszattunk egészórán, ahol a héten megtanult fogalmakat a gyakorlatban is kipróbálhattunk. Nagyon tetszett ez a hét, reméljük, hogy máskor is lesz ilyen!” – írták az osztály tanulói.

Ezúton is szeretnénk megköszönni dr. Magyar Csillának mind az osztály, mind a saját nevemben a rengeteg segítséget. Reméljük jövőre is együtt vehetünk részt ezen az eseményen!

Manduk-Faragó Renáta