Új sportlétesítménnyel gazdagodott a város

Novemberi lapszámunkban röviden tájékoztattuk olvasóinkat a Sándor-tanyai műfüves labdarúgópálya folyamatban lévő építéséről. 

Azóta eltelt szűk két hónap, a sportkomplexum javarészt elkészült, a Vecsés FC labdarúgói már az új pályán edzenek.

A nagyméretű műfüves labdarúgópálya (111×72 m) építésének lehetősége még 2017-ben merült fel, a kivitelezésre a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) felhívása által pályázati forrás is rendelkezésre állt. Tekintettel a Dózsa György úti élőfüves labdarúgópálya túlterheltségére – edzésre és mérkőzésekre egyaránt használták – a képviselő-testület élni kívánt a kínálkozó lehetőséggel, ezért benyújtotta a kivitelezésre vonatkozó terveket az MLSZ Országos Pályaépítési Programja keretében meghirdetett pályázatra. A vecsési anyag meggyőzte a bírálóbizottságot, a pályázat támogatásban részesült. A kivitelezés összesen 161 millió forintba került, a beruházásra elnyert mintegy 113 millió forintot 48 millió forint önrésszel kellett kiegészítenie az önkormányzatnak.

A pálya kialakítása az MLSZ előírásainak megfelelően történt: az időjárásálló műfű borítást murvás alapra terítették, a játékteret UV-álló műanyagból készült lab­da­fogóhálóval vették körbe. A pályát viacolor burkolatú járda veszi körül. Várhatóan február közepére letelepítik a csapatok és a játékvezetők részére kialakított, zuhanyzóval ellátott konténeröltözőket. A konténerek működéséhez szükséges áram- és vízellátás biztosítva lesz – ezek kiépítésén jelenleg is dolgoznak a szakemberek. A teljes közművesítésre a Sándor-tanya fejlesztésének következő szakaszában kerül sor a székház kialakításával együtt – a szennyvizet az erre a célra kialakított tárolókban gyűjtik.

A komplexum üzemeltetésére az önkormányzat megállapodást kötött a Vecsés FC-vel, amely értelmében a pálya a labdarúgóklub használatába kerül. A téli felkészülést már itt kezdték meg a játékosok, ezáltal „éles helyzetben” is tesztelik az új létesítményt. Amint megtudtuk, több felkészülési mérkőzést is lekötöttek már az új helyszínre.