Márton nap a Falusi Nemzetiségi Óvodában

A Szent Kereszt Templomban Mihály atya a gyerekek körében

Óvodánk 2018. november 11-én 19. alkalommal rendezte meg a hagyománnyá vált Márton-napi lampionos körmenetét.

A készülődés már a Márton nap előtti héten elkezdődött. Délutánonként minden csoport közösen elkészítette a szülőkkel együtt a szebbnél szebb lampionokat. Nagyon kellemes hangulatúak ezek a délutánok, ezek segítik a ráhangolódást a rendezvényünkre. A készülődés izgalmát csak fokozta, hogy óvodánk folyosójára a csoportok különféle technikákkal libákat készítettek, a gyermekek libás énekeket, verseket tanultak és Márton történetével ismerkedtek meg magyar és német nyelven. Márton-napi tombolán nyerhettek különböző libás tárgyakat, lampionokat, libás mézeskalácsokat, lúdlábtortaszeleteket, libatortát, libacombokat, vagy akár egész libát. Péntek reggel pedig egy élő liba várta a gyermekeket az óvoda előudvarán. Délelőtt minden csoport kilátogatott a libához, énekeltek, verseltek neki.

A Márton-napi lampionos körmenet vasárnap fél ötkor indult a Szent Kereszt Templomba. Az idén is igazi lovas katona kísérte a menetet. Régi óvodásunk, Frühwirth Ádám vállalta el Szent Márton szerepét és kísérte lován a menetet a templomba, ahol a Napocska csoportos gyermekek német nyelven eljátszották Márton legendáját. Ez a kis történet, Márton és a koldus találkozása, minden évben nagyon jó alkalmat teremt arra, hogy felhívjuk a gyermekek és egyben a felnőttek figyelmét a jószívűség, a segítőkészség és az adni tudás fontosságára. A német nyelvű előadás után a hittanra járó gyermekek hangja csendült fel Panni néni vezényletével, majd Mihály atya beszéde zárta az ünnepi rendezvényünket. Hagyományainkhoz híven, a Márton-napi megemlékezésünk befejezéseként, mindenkit szeretettel vártunk a templom elé egy forró teára, forralt borra, a kihagyhatatlan finom perecre és a Márton-napi újbor megkóstolására.

Köszönjük Vecsés Város megjelent vezetőinek, az összes képviselőnek, a Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjainak, a társintézmények vezetőinek és dolgozóinak, a volt óvodásainknak és szüleiknek, az iskolásoknak, jelenlegi kisóvodásainknak és szüleiknek, és mindenkinek, akik velünk voltak ezen a napon és jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényünket.

Dr. Huszka Mihály atyának is köszönjük a szép szavakat, melyeket a gyermekekhez intézett.

Ezúton szeretnénk még köszönetet mondani támogatóinknak: Frühwirth Ádámnak, a Vecsési Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak és növendékeinek a zenei kíséretért (Boldizsár Zsolt tanár úr, Bakró Balázs, Fodor László, Horváth Botond, Mauks Lilla, Nagy Laura Szonja, Sipos Levente, Sipos Péter, Szabadi Laura és Vintura Valentina). Továbbá a rendőrségnek és a polgárőrségnek, hogy biztosították a menetet, Koncsikné Szilvay Panni néninek a dalok betanítását, a Tradicipó Kft.-nek a sós és sajtos pereceket, a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak a finanszírozást, a Kupi családnak a libacombok felajánlását, Takács Gábornak a forralt bor felajánlását és megfőzését, a Balaton és a Frankó családnak a tea felajánlását és megfőzését, a szülői munkaközösség tagjainak és a szülőknek a segítő közreműködést, és mindenki másnak, aki elősegítette a rendezvény sikerét.

Köszönjük a Vecsési Borbarátok Egyesület tagjainak, hogy újborral kínálták megjelent vendégeinket, továbbá hogy a libacombok egy részét hagyományaikhoz híven idén is felajánlották és Petz Márton úrnak külön köszönet, hogy azokat ízletesre és ropogósra megsütötte saját kemencéjében.

Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda – Dorfkindergarten Wetschesch,
fotók: Nagy István Elek