Húsz gyerekkel indultunk útnak július elsején a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskolából Simára, a zempléni egy utcás falucskába.
Az egykori úttörőtábor ma frissen felújítva ifjúsági táborként működik, itt volt a „főhadiszállásunk”. Három felnőtt kísérte a diákokat az öt nap alatt: Novákné Hanti Mirtill, Sabine Kidrowski, Lahocsinszky Nóra tanárnők. A tábor egyik elsődleges célja a német nyelv használata volt, ez a tábor teljes ideje alatt biztosítva volt: német anyanyelvű kísérő tanárunk a legkülönbözőbb játékos feladatokkal látta el a gyerekeket a délutánokon és a túrákon, de még a buszos kirándulások ideje alatt is. Másik célunk a német nemzetiségi hagyományok ápolása, melynek kapcsán betekintettünk néhány környékbeli sváb falu életébe, így Rátkán, Hercegkúton és Sárospatak – Józseffalván is jártunk. A tájházak előtt elénekeltük a magyarországi németek himnuszát, majd szemügyre vettük a házakat és a portát. A gyerekek különbségeket és hasonlóságokat kerestek a vecsési tájház és a tanultak alapján. Jó volt látni lelkes munkájukat a feladatmegoldások során. Ugyanilyen lelkesedéssel várták és csinálták a Sabine tanárnő által vezetett elsősorban mozgásos, beszédfejlesztéshez kapcsolódó feladatokat. A legkülönbözőbb módszerekkel dolgozott. Teremben és szabadtéren egyaránt megmozgatta a gyerekeket, ezeket a foglalkozásokat mindig vidám hangulat kísérte. A tábortűznél tanmesét olvasott nekik és énekeltünk, de az éneklés áthatotta a teljes tábor időtartamát, mindenről eszünkbe jutott egy dal. Utolsó este a Ki mit tud?-on kivétel nélkül minden diákunk megmutatta, mit csinál szívesen, miben jó igazán. Kézműves- és gyűjtőfeladatokat is beiktattunk a programba. Kavicsokat festettünk olyan motívumokkal, amik a kirándulások során megtetszettek a gyerekeknek, készítettünk egy transzparenst, melyen minden programot megneveztünk, lefestettünk, és amelyet minden gyerek és felnőtt aláírt. A gyűjtőfeladathoz apró holmikat, prospektusokat, tárgyakat kellett keresgélniük a táborozóknak a kirándulások során, és azokat egy dobozba bepakolni emlékként, a doboz borítóját ők maguk készítették el.
Kirándulásaink során a következő helységeket érintettük: Sima, Tokaj, Rátka, Sátoraljaújhely, szlovák Újhely, Hercegkút, Sárospatak, Józseffalva, Boldogkőváralja, Vizsoly, Nyíregyháza (Állatpark). Tokaj Hegyalja, mint a világörökség része, Boldogkő várának bebarangolása, a vizsolyi református templom és az első magyar bibliafordítás megtekintése országismereti szempontból jelentőségteljes.
Az időjárás is nekünk kedvezett, hiszen kellemes, napos időben tölthettük ezt a majdnem egy hetet. A busz végig a rendelkezésünkre állt, és szállásunk is kulturált, tiszta környezetű volt, nem beszélve a levegőről, amit a minket körülvevő hegyek erdői biztosítottak számunkra.
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Vecsés Város Önkormányzatának a támogatásért, melynek segítségével még színesebb és felejthetetlenebb lett a programunk.
Lahocsinszky Nóra, táborvezető













