Légiteheráru-szállítási központ és hatszintes parkolóház épül

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Hardy Mihály, a repteret működtető Budapest Airport szóvivője annak apropóján nyilatkozott, hogy elindult az első repülőgép a B2 terminálhoz kapcsolódó új utasmólóról – adta hírül az MTI. Hangsúlyozta, hogy az új utasmóló egy több mint 10 ezer négyzetméteres, 220 méter hosszú épület, aminek mindkét oldaláról beszállókapuk nyílnak.

Elmondta, a reptér 2016-ban elfogadott fejlesztési programjának keretében már elkészült egy új szálloda és egy logisztikai központ a csomagküldő-szolgálatok részére. Közlése szerint mindez az utas- és teherforgalom dinamikus növekedése miatt szükséges. Példaként említette: soha nem fordult még elő, hogy egyszerre négy észak-amerikai úti cél felé is indultak volna Budapestről járatok.

Mára, mintegy 10 ezer ember és 70 cég dolgozik a reptéren és 44 légitársaság több mint 100 úti cél felé indít járatokat.