Szent Iván- éji tűzugrás

Szent Iván-éji lampionos felvonulást tartottak június 23-án a Bálint Ágnes Emlékház szervezésében.

A résztvevők az Andrássy Gyula Általános Iskola előtt gyülekeztek és onnan indultak a Barcsai utca 1. szám alatt lévő Emlékházba.

Bálint Ágnes egykori otthonának udvarán tábortűz és egy tűzzsonglőr várta a vendégeket. Majd Varsa Mátyás színművész Arany László elbeszélő költeményét, a Fehérlófiát olvasta fel a tábortűz körül ülőknek, Pavella Krisztina, a Labdarózsa Népdalkör művészeti vezetője pedig közös éneklésre és táncra hívta a gyerekeket.

A néphagyomány szerint Szent Iván éjjelén a tábortűzbe tett vagy afölött pörkölt gyógynövények segítenek a betegségek elkerülésében, megelőzésében. Így az Emlékház udvarán összegyűltek is lelkesen emelték a lángok fölé a házigazdáktól kapott, illatos ágakat. Végül a legbátrabb gyermekek – két-két apuka segítségével – átugorhatták a Szent Iván-éji tábortüzet.