Zárórendezvény és ünnepélyes átadó

Július 18-án ünnepélyes keretek között adták át a felújított Róder Imre és Kereszt utcákat.

A rendezvény kezdetén a Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ nyári táborozói aszfalt rajzverseny keretében mutatták be nyári élményeiket.

A rajzverseny után Szlahó Csaba polgármester köszöntötte a megjelenteket és beszélt a felújítás részleteiről, majd Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselővel és ifj. Brindzik Lászó kivitelezővel ünnepélyes szalagvágás keretében adták át az új utcákat a lakosságnak és a forgalomnak.

Az ünnepélyes átadót követően került sor a rajzverseny eredményhirdetésére, végül a résztvevőket a közeli cukrászdában látták vendégül a szervezők.