Gyűjtés indult a Szent Kereszt templom felújítására

Május végéig több mint 3 millió forint gyűlt össze

Kedves keresztény testvérünk! Tisztelt Adományozó! Kedves Barátunk!

Templomunk, a Szent Kereszt Felmagasztalása templom felújítása érdekében felhívás-gyűjtés indult 2018. év elején, melyet a vecsési katolikus fiatalok kezdeményeztek Frühwirthné Halász Melinda vezetésével. A fiatalok csoportja felosztotta az egyházközség területét és megkezdte felkeresni a keresztény testvéreket adománygyűjtés céljából. Ez a munka jelenleg is folyik.

Az alapítvány „Gyűjtő” számláján az összeg a mai napig meghaladta a 3,1 millió forintot.
A támogatni szándékozókat továbbra is arra kérjük, hogy amennyiben lehetőségük engedi, támogassák ezt a nemes kezdeményezést.

A tervezett feladatok a következők:

  • teljes falfestés (freskók nélkül),
  • mázolás,
  • aljzatburkolás,
  • villanyszerelés
  • vizesblokk megújítás

A bekért ajánlatok alapján ezek a munkák 11-12 millió forintba kerülnek. A hiányzó összeg előteremtése még sok feladatot ad. Az ügy támogatását és gondozását a Fehér János Alapítvány kuratóriuma vállalta fel.

Ennek érdekében nyitottunk egy elkülönített bankszámlát az OTP bankban, melynek neve és száma: Fehér János Közhasznú Alapítvány „Gyűjtő” 11742283-23214778

Amennyiben adományoznak és hozzájárulnak nevük nyilvánosságra hozatalához, kérjük, írják be a közleménybe a nevüket. Ha kényelmesebb a készpénzben történő befizetés, szívesen segítünk, hívják a megadott telefonszámok valamelyikét.

Brunner Ferenc 30-954-08-23
Kaposi József 30-347-52-21
Frühwirth Mihály 30-955-75-85
Frühwirthné Halász Melinda 30-383-51-74

Megköszönjük mindazoknak, akik hozzájárulásukkal segítették eddig ezt az ügyet és megengedték, hogy közzétegyük nevüket:

Köszönet nekik és a név nélkül támogatóknak is.

Még sok munka vár azokra, akik felvállalták a támogatók felkeresését, kérünk mindenkit, minden keresztény testvérünket, testvérszervezetet, egyházközséget, testvéregyházakat és gyülekezeteket segítsenek célunk elérésében.

Brunner Ferenc
Fehér János Közhasznú Alapítvány elnöke