December elején már minden jegyet eladtak a január 13-án estére meghirdetett bálra.
Évekkel ezelőtt alakult ki, hogy január közepén rendezik meg a bált, amin egyre több baráti társaság vesz részt. A népszerűséget azzal is lehet magyarázni, hogy a szilveszteri bálok után, a farsangi szezon megkezdése előtt egyre nagyobb igény van táncos-zenés rendezvényre Vecsésen is. Amióta átadták a Bálint Ágnes Kulturális Központot, azóta itt rendezik ezt a nagyon hangulatos bált. Szinte a kezdetektől a pécsi a 4For You együttes szolgáltatja a zenét és harmadik éve a Fütte Bistro biztosítja a vendéglátást. Este hét órától várták a vendégeket, a rendezvényt nyolckor kezdték el. Kedves gesztus volt, hogy Liptai Rita főszervező a bejáratnál mind a 260 vendéget külön fogadta, majd elkísérte őket a helyükre.
A családias hangulatú rendezvényt Szlahó Csaba polgármester nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy „a városban olyan célokat tűznek ki, amiket el is tudunk érni. Azt kívánom, hogy legyen mindenkinek konkrét célja 2018-ban is, amihez jó egészséget kívánok!” Megemlítette, hogy a város sokat tesz a település egészségügyi ellátásáért is. Ennek része, hogy 2018-ban pályázati pénzből megépítik az új Egészségügyi Alapellátási Központot a településen. Kihangsúlyozta, hogy a város fejlődését reprezentálja a BÁKK épülete is, ami méltó helyet biztosít ennek a rendezvénynek. Ez egy olyan közösségi tér, ahol szórakozás mellett új ismeretségeket, barátságokat lehet kötni. Ezt követően Halápiné Borbás Ágnes aljegyző köszöntőjében arról beszélt, hogy az első bál óta eltelt 11 év alatt több asztaltársaság alakult és lassan a Kulturális Központot is kinövik. A megnyitót Práczki Péter argentin tangó bemutatója követett, partnere Farkas Eszter volt. A Fütte Bistro készítette finom vacsora után a nyitótáncot Szlahó Csaba és Halápiné Borbás Ágnes aljegyző, valamint Kis Tóth János a BÁKK igazgatója és Liptai Rita mutatta be. Keringővel invitálták a résztvevőket a mulatozásra. Ezt követően nem volt kötött táncrend, mindenki szabadon táncolhatott egészen reggelig.
Éjfél után – a belépőjegyhez ajándékba adott tombolán – lehetett értékes ajándékokat nyerni, szép számú tombolatárgyat ajánlottak fel a város vezetői és vállalkozói.



















