Püspökök párbeszéde Vecsésen

Az evangélikus gyülekezet a Reformáció 500. évfordulója alkalmából beszélgetéssorozatot szervezett.

Ennek befejező 3. alkalmán láthattuk vendégül 2017. december 8-án, este 6 órakor Dr. Beer Miklós római katolikus és Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspököt. Beszélgetésük „Az egymáshoz közeledés lépései” címet kapta. Galambos Ádám moderálásában izgalmas dialógusnak lehettünk tanúi.

A katolikus közeledés egyik legszebb példája volt, amikor 2016. október 31-én, Lundban a reformáció 500. évének kezdetén Ferenc pápa és a Lutheránus Világszövetség küldöttsége egy közös imaalkalmon vettek részt. Fabiny püspök úr élénken számolt be ennek az alkalomnak az átütő öröméről és Ferenc pápa akkori igehirdetéséről. A két püspök nagy esélyét látja annak, hogy a közeljövőben megvalósul a közös úrvacsoravétel, és a római katolikus egyház lemond arról, hogy a templomaikban házasulandókat arra kérjék, hogy ígérjék meg. hogy születendő gyermekeik katolikus neveltetésben részesülnek.

Az alkalom szeretetvendégséggel záródott, ahol a püspökök testvéri közvetlenséggel vegyültek el a közösség tagjai között, így folytatva a közös beszélgetést az ökumené kérdéséről.

Öröm volt látni, hogy egy új templomban hogyan találjuk meg egymást, és fedezzük fel, hogy testvérek vagyunk. Krisztus a feje és összetartója hitünknek, és életünknek.

Heinemann Ildikó, lelkész