November 17-e igen mozgalmas napnak bizonyult az Andrássyban.
A tanmenet által előírt pályaorientációs napon mind délelőtt, mind délután tartalmas programokon vehettek részt tanítványaink.
Délelőtt inkább a kisebbeké volt a főszerep. Az alsó tagozatosok és az ötödik, hatodik osztályosok játékos csapatfeladatokon keresztül ismerkedhettek meg foglalkozásokkal és szakmákkal, valamint két állomáson „élőben” is találkozhattak pékkel, valamint üvegművessel, akik bemutatták saját hivatásuk csínját-bínját. Játszottak a gyerekek Activityt, sőt, egy várost is el kellett képzelniük és rajzban megvalósítaniuk minden intézményével, szolgáltatásával, lehetséges szakmáival együtt. Fontos szempont volt a feladatok megoldásánál, hogy a felső tagozatosok segítsék az alsó tagozatosokat, így délelőtt az együttműködés is kiemelt szerepet kapott.
Délután a nagyok következtek. A hetedik és nyolcadik évfolyamos diákok számára, akiknek már komolyabban kell gondolniuk a pályaválasztásra, egy három programból álló rendezvényt szerveztünk. Elsősorban meghívtunk néhány középiskolát és gimnáziumot, amelyek képviselői bemutatkozhattak a diákoknak és az érdeklődő szülőknek egyaránt. Másodsorban a Vecsési Ipartestület, valamint néhány szülő segítségével különböző szakmákkal ismerkedhettek meg a gyerekek. A teljesség igénye nélkül: asztalos, bádogos, festő, autószerelő, kozmetikus, fodrász, pék, üvegműves, rongyműves jött el hozzánk, valamint több foglalkozást is bemutatott a Stáció Hotel, illetve a Praktiker üzlet két munkatársa. A Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai a szociális szakmát mutatták be diákjainknak. Részt vett a programon a büntetés-végrehajtási intézet munkatársa is. A gyerekek kipróbálhatták Radosza Sándor logikai játékát feltöltődésképpen, harmadik programként pedig egyéni pályaorientációs tanácsadáson vehettek részt Kövesi Ágota jóvoltából a gyerekek és szüleik, ahol személyre szabott ötleteket kaphattak a pályaválasztással kapcsolatban.

A Vecsési Ipartestület szervezésében (ezúton is nagyon köszönjük a segítséget) az alábbi cégek voltak jelen a pályaorientációs napon:
Praktiker (Vecsés), Hotel Stáció, Reibach Tibor bádogos, Viháné Dezső Ildikó rongyműves, Viha Lajos „facsipész”, Közép-magyarországi Ipartestületek Szövetsége Közhasznú Nonprofit Kft.– festő, Közép-magyarországi Ipartestületek Szövetsége Közhasznú Nonprofit Kft. – asztalos, AutoluxSedan Kft. – autószerelő.
Szülőként voltak segítségünkre foglalkozásuk bemutatásával: Csendes Renáta fodrász, Kárpáti Ildikó kozmetikus, Vajda Szabolcs a Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársa, Somogyiné Hallgas Julianna üvegműves és Somogyi István pék.
Azt, hogy az összefogásnak van eredménye, ez a programunk is bizonyítja. Bár először szervezett iskolánk ilyen jellegű pályaorientációs napot, nagyon sikeres rendezvényt tudhatunk magunk mögött. Jövőre is készülünk.
Horváthné Gyurcsán Erika













