Október 23-án Nemzeti ünnepünk alkalmából Kecskeméti Róbert, a MÁV Zrt. Budapesti Pályavasúti Területi Igazgatóságának működéstámogatási vezetője Közlekedésért érdemérem kitüntetésben részesült.
A kitüntetést Dr. Seszták Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium minisztere adta át. (képünkön)
Az indoklásban elhangzott, hogy a „MÁV-nál azok képesek magas szintű koordinációt megvalósítani, akik a vasútüzem működését annak teljes vertikumában értik, és átlátják a különböző szakmák és szervezeti egységek kapcsolatrendszerét. Kecskeméti Róbert közlekedésmérnök több mint 40 éves vasúti pályafutása során, a műszerészi munkakörből indulva folyamatos tanulással több vezetői pozícióban komoly tapasztalatot szerzett mind műszaki, mind gazdálkodási területen; megélte a technikai fejlődést és sikerrel alkalmazta annak vívmányait, ezért kiemelten értékes tagja a vállalatnak.”
Kecskeméti Róbert vecsési lakos. Az 1990-1994 évek között az első önkormányzati testület tagjaként, a Gazdasági Bizottságot vezette. Jelentős érdemeket szerzett a telefonhálózat és kábeltévé hálózatának kiépítésében, és más várost gyarapító, annak fejlődését szolgáló fejlesztésében. Később és jelenleg is a polgármester gazdasági főtanácsadója.
Kitüntetéséhez szívből gratulálunk.
VT info













