Minden fejeskáposzta szárhegyi káposzta, még a vecsési is

Vecsésről ki leszek tiltva e mondat után, de már bebizonyítottam az igazam, és remélem e sorok elolvasása után, önök is igazat adnak nekem.

Ha Magyarországon káposztáról van szó, akkor mindenkinek Vecsés neve ugrik be. Ha nálunk Erdélyben finom káposztát emlegetnek, akkor Szárhegy és a Szárhegyi káposzta az, amire gondolnak.

Mitől is egyedi a káposztánk? – kérdik, akik még nem kóstolták. Egyedi, mert sikerült megőriznünk egy több száz éves genetikai állományt, ami nem keveredett más fajtákkal. Ez már Európa szinten is ritkaság. Egyedi, mert a folyamatos termesztés alatt volt ideje letisztulni, hogy a savanyítás után igazi töltött káposzta készüljön belőle. Formailag a mi káposztánkra lapított fej jellemző nagyon vékony levelekkel, amik nagyon hosszúak, szinte átfedik az egész fejet. Betűrődés nincs, így szinte a torzsáig minden levélből lehet szép tölteléket készíteni. A levélerek fehérek, a torzsa vastag és rövid. Íze édes, nem rágós, szinte elolvad az ember szájában. Jellemző, hogy korán megérik a savanyításkor, de még nyáron sem lágyul meg. A fejek átlagosan 1,5 -2 kg súlyúak, de vágtunk 8,3 kg-os fejet is.

A termesztés időzítése a hagyomány szerint történik ma is. A területeket háromszor szántjuk: egyszer ősszel, kétszer tavasszal. Minden évben érett marhatrágyával pótoljuk a tápanyagot. A magvetés a palántálás előtt 7-8 héttel történik. A palántálás a mező Cári­na nevű részén történik. Mert itt van az az egyedi talaj, ami még hozzájárul a káposzta izéhez, a sikeres termesztéshez. Itt egy meszes, agyagos öntéstalaj van, amit alul agyagréteg határol, és az megtartja a vizet. A palántálás dátuma Szent Antal hete, ami június 10-17-e közötti időszak. Hamarabb nem ültették, mert úgy tartották, hogy az a bolhahét. az ilyenkor ültetett palántát megeszik a bolhák. A palántákat félméternyi távolságra ültették régebben. Úgy mondták, hogy „a juh tudjon befeküdni a palánták közé”. Ma már egy kicsit közelebb ültetjük őket, mert a nagy fejeket nem szeretik a gazdasszonyok. Minden palántára egy csipor vizet töltöttek, ami kb. fél liter. Három hét után megkapálták, utána 2-3 hétre másodolták (másodszor kapálták) Ha nagy volt már káposzta, akkor gyomláltak csak, hogy ne törjék a káposzta lapikat (leveleket). Határpásztorok vigyáztak a területre, káposztát vágni nem volt szabad, csak a határpásztor engedélyével, felügyeletével. A Káposztavágás október közepén történt miután legalább kétszer fagyott kapott a káposzta. Régebben ez egy nap alatt meg is történt. Szekerekkel hordták haza a káposztát. De már a mezőn lehetett cserélni karikóperecre (fára fűzött perecre), vagy akár egy pohár pálinkáért is adtak egy fej káposztát. A környező falvak piacaira vitték, vagy Gyergyóba olyan is volt, hogy 300 szekér volt a piactéren káposztával. Sajnos olyan is volt és még ma is megtörténik, hogy más káposztát akarnak eladni a szárhegyi káposzta név alatt. Ezért egyesületet alakítottunk, és elsőként Romániában, márkanévvel védtük le a Szárhegyi káposztát. Az egyesület minőségi bizonyítványt ad ki a szárhegyi termelőknek, akik a hagyományos káposztánkat termelik. A márkanevet a szárhegyiek ingyen használhatják, a minőségi bizonyítvány is ingyenesen van kiállítva, sorszámmal, névre szólóan, ami egy évre érvényes. És ha ilyen finom és híres, akkor miért ne ünnepeljük meg a Szárhegyi káposztát?

Több mint 10 éve van Káposztafesztivál és vásár, ami az idén október 14-én lesz megtartva. Lesz káposztavágás, főzőverseny, vásár, terménykiállítás, töl­tött­ká­poszta-főzés, szórakoztató programok, este pedig bál. Szívesen látunk minden vecsési testvértelepülés lakóját a fesztiválra.

Két dolgot azért fontos tudni. Az első az, hogy minden fejes káposzta szárhegyi, a vecsési is. Ugyanis Vecsésen sem a szár alján, vagy a szár közepén, hanem a szár hegyin terem a káposzta, tehát szárhegyi. Azt is tudni kell, hogy jövőben nem fogunk ültetni káposztát a Cárinába, csak palántát. És van még egy harmadik is amit tudni kell. Azt hogy Szárhegy és környéke nagyon szép.

Jó káposztatermést a vecsési termelőknek, jó egészséget kívánok, és jó étvágyat a fogyasztáshoz! Viszontlátásra Szárhegyen.

Akit érdekel és szívesen kimenne a Szárhegyi káposztaünnepre, annak szívesen segítünk az útvonal kiválasztásában, a szállás és az ellátás megszervezésében. Hívják a 06-20/466 5950-es telefonszámot.

Lukács Géza, Szárhegyről