Csángó–Magyar dalest

Nagyon szép ajándék volt a vecsésieknek

Dr. Fodor Etelka meghívására 2017. szeptember 2-án és 3-án Nyisztor Ilona óvónő-énekesnő, a moldvai csángóföldről, Pusztináról érkezett hozzánk fellépésre. Nem csak énekli, hanem gyűjti és tanítja is az ősi magyar dalokat, táncot, zenét és mesét a magyar folklór színe-javát.

Nyisztor Ilona többszörösen kitüntetett népművelő, így birtokolja a Magyar Örökség és az Európa-díjat, valamint az RMDSZ által adományozott Ezüst Gyopár-díjat. Magával hozta három tanítványát, akik énekkel, verssel és mesével szórakoztatták a Róder Imre Városi Könyvtár közönségét. Igen elcsodálkozhattunk a fiatal 11-12 éves gyermekek képességein, amikor verselésüket, mesemondásukat, éneküket hallhattuk. A tisztesség úgy kívánja, hogy a nevüket is leírjuk: Bortos Madalina, Mátyás Diana és Mátyás Denisza. Ők hárman négy társukkal kiegészülve résztvevői voltak a Fölszállott a páva legutóbbi sorozatának. Elfogyott minden szék, ülőalkalmatosság ezen a délutánon. Erősen szép és emlékezetes program volt ez, ami szívhez, lélekhez és értelemhez is szólt. A műsorban fellépett a Labdarózsa Népdalkör is.

VT infó