Július utolsó hetében hétfőn reggel az Epresből autóbusszal indultunk.
Az első utunk Zamárdiba vezetett. Ott egy kalandparkba mentünk. Először mindenkinek a gyakorlópályán kellett megtanulnia az alapokat. Miután végigmentünk az akadályokon, lecsúszhattunk a toronyból is.
Ezután elfoglaltuk Balatonlellén a szállást. Aznap délután még jutott arra idő, hogy megmártózzunk a Balaton vizében.
Kedden délelőtt nemzetiségi foglakozás volt, ebéd után sétáltunk és fürödtünk. Este a Magyar Nemzeti Cirkuszban voltunk. Nagyon élveztük az előadást, volt olyan produkció, hogy egyszerre 32 állat volt a színpadon.
Szerdán ebéd előtt kézműveskedtünk: pólót festettünk, és megcsináltuk a számháborúhoz „névháborúhoz” (sváb családnevek a piros és német szavak a kék csapat) szükséges kellékeket. Délután kisvonattal elmentünk a balatonboglári Gömbkilátóba, ahonnan a legszebb rálátást nyertük a Balatonra. A domboldalon csatáztunk, alig akartuk abbahagyni, hol az egyik csapat győzött, hol a másik …
Köszönjük az iskola vezetőségének és Vecsés Város Önkormányzatának a pályázati támogatást, melyet a nemzetiségi foglalkozásra és szabadidős programjainkhoz használtunk fel.
Csütörtökön hideg reggelre ébredtünk. Eredetileg hajókázni mentünk volna, de az időjárás nem kegyelmezett, így a szálláson találtuk fel magunkat: ajándékokat készítettünk, fociztunk, pingpongoztunk és készültünk az estére. Ebéd után az Afrika Múzeumba látogattunk el. Vacsora után megtartottuk a búcsúbulit, ami nagyon jó volt. Rita néniék rappeltek, mi pedig csoportokban adtuk elő a produkcióinkat. Még kint is buliztak az idegenek.
Pénteken sétahajózni voltunk, ami szintén nagyon szuper volt. Vonattal jöttünk haza, fájó szívvel búcsúztunk a rengeteg élményt adó Balatontól.
Köszönjük Horváth Rita néninek, Konda Orsi néninek és Zehetmayer Ildi néninek ezt a csodás tábort!
Csarnai Mirtill és Godó András 6.a osztályos tanulók, Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola













