ÉN, TE, Ő… Pszichológiai projekthét

„Az ember a világot megismerve önmagára talál, és magát megismerve föltárul számára a világ” (Rudolf Steiner)

Ez volt a mottója a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskolában megrendezett Pszichológiai Projekthétnek. Madár Emőke tanárnő volt a megálmodója, ötletadója és lelkes szervezője a sok-sok programnak. Pszichológiai Projekthét – természetesen itt konkrétan a pszichó-edukációra kell gondolni, valamennyi foglalkozáspszicho-pedagógiai szempontból, iskolai környezetben és gyerekbarát módon közelítette meg egy-egy szakterület tematikáját. A meghívott előadók valamennyi témában aktívak voltak, tematikus osztályfőnöki órák, illetve kisebb-nagyobb csoportos foglalkozások keretében részletesen beszélték át a hatékony együttműködés, iskolai jól-lét, érzékenyítés, konfliktuskezelés, stresszkezelés témakörét. A pedagógiai munkát segítő szakemberek bevonásával, illetve az egymásra épülő modulokkal a szemléletformálás is cél volt: például megismertetni-elfogadtatni a gyerekekkel a pszichológus jelenlétét, beszélni velük az iskola/tanulás/teljesítményhez kapcsolódó stresszről mind általános jelenségről, rávezetni őket arra, hogy saját „eszköztárukat” használva hogyan oldhatják a belső feszültségeiket, relaxációs gyakorlatok révén hogyan vezethetik le a fáradságot.

Mihálydeák Enikő, pedagógiai szakpszichológus vezetésével igyekeztek olyan témákat feldolgozni, amivel a gyerekek által is jobban érthetővé válhat az iskolai környezetben elvárt megfelelő viselkedés, kommunikáció és társas kompetencia. „Mankót kívánunk adni a tanulási folyamatok optimalizálásához, hatékonyság és teljesítmény növeléséhez, az egyénre szabott tanulástechnika alkalmazásához, kortárscsoportok együttműködésének javításához, egymás elfogadásához. Tesszük mindezt azért, mert a gyerekek kognitív képességeik fejlesztése mellett fontosnak tartjuk a személyiségfejlődést és ezen belül is az érzelmiintelligenciájuk fejlesztését, ez ugyanis az életben való boldogulásuk egyik legmeghatározóbb tényezője” – mondta Mihálydeák Enikő, aki egyben a Grassalkovich Antal Általános Iskola iskolapszichológusa is. A gyerekek ugyanúgy élvezték a diákrelax órákat, melyeket Németh Piroska klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, az MRSzE Budapesti Tagozatának vezetője és

Kocsárdy Lilla tartott, miként a Bede Csilla és Fábián Beáta (Nap-Hold Mozgásműhely) által tartott gyermekjógát is. Azonban minden dicséretet megérdemelnek a gyerekek is, akik amellett, hogy érdeklődve hallgatták az előadásokat, ők maguk is érdekes és változatos módon tudtak hozzászólni a témához. A gyerekelőadások elsősorban arról szóltak, hogyan viselkedjünk, miként táplálkozzunk helyesen. A felső tagozatos diákok pedig igazi felnőttként viselték, hogy közönség előtt kellett megszólalniuk. De nagy sikere volt a teaháznak is, ahol a filteres teán felnőtt gyerekek többnyire csodálkozva, de nagy örömmel kóstolták a finom gyógyteákat.

Zárszóként elmondható, hogy a tematikus hét fantasztikus hangulatban telt. Az iskola vezetősége, szervező pedagógusa abban bízik, hogy a kezdeményezés sikeressége és pozitív hozadéka rövid és hosszú távon, illetve egyéni és csoportviszonylatban egyaránt igazolt lesz. Mert egy jó iskola a tudást ad, teljesítményre ösztönöz, és személyiséget és jó közösséget formál.

Jó volt ez a hét, jó volt itt lenni!

Horváth Rita pedagógus