Február közepén iskolánkba, a Halmi Telepi Általános Iskolába látogatott Pitti Katalin érdemes művész, Liszt Ferenc-díjas operaénekes.
A látogatás apropóját egy, a Magyar Állami Operaház kezdeményezése adta, amelynek keretén belül kiemelkedő szakmai múltú művészek az operanagyköveteiként iskolákba látogatnak, hogy ott minél több gyermekkel, fiatallal találkozva megismertessék és megszerettessék az éneklés szépségét, a zene nagyszerűségét. A művésznő előadásából megtudtuk, hogy a látszattal ellentétben a színpadi lét nem csupa csillogás. Amit esténként a néző lát, az egy hosszú, fáradságos munka végeredménye. Az operaénekesnek egyszerre kell jó fizikai kondícióban lennie, tökéletesen tudnia az előadás szövegét, illetve annak zenei anyagát.
A művésznő szavaiból csak úgy sugárzott az alázat a zene,a néző és a hivatása iránt. Többször is hangsúlyozta, hogy a művész legfontosabb feladata adni: és amit ad, annak a legjobbnak kell lennie. Ezért nem engedheti meg magának, hogy rutinossá váljon, ezért készül minden előadására a legnagyobb odafigyeléssel. Az előadás több volt egy ünnepelt művész gazdag életpályájának megismertetésénél – tanítás volt, a szó legősibb, legnemesebb értelmében. Hangsúlyosan felhívta a fiatalok figyelmét az élet nagyszerűségére és egyediségére, valamint az ebből fakadó egyéni felelősségünkre: életünkkel nem csak magunknak kell elszámolnunk, hanem annak a közösségnek is, amelyhez a küldetésünk szól.
A művésznő gondolatmenetét néhány szép zenei darabbal, karrierje egy-egy emlékezetes pillanatában készült felvétellel illusztrálta. Az előadás végén autogramért kígyózó sor jelezte, hogy a nagykövet Halmi téri kiküldetése sikeres volt. Visszavárjuk!
Csonta Réka pedagógus













