A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, valamint az Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége (ÉMNÖSZ) által meghirdetett és támogatott vers- és prózamondó verseny egyik elődöntőjét rendeztük meg iskolánkban.
Ezt a versenyt a német nemzetiségi és kéttannyelvű iskolák számára írják ki. Immáron több éves hagyományként rendeztük meg ezt az elődöntőt a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskolában,2017. március 3-án. Ceglédbercelről, Gödöllőről, Csömörről, Ikladról, Kerepesről, Újhartyánból és Vecsésről a Grassalkovich iskolából vettek részt tanulók ezen a versenyen. A rendezvényen az iskolai szavalóversenyek győztesei képviselték iskolájukat, 1-8. osztályos korosztályban. Német vers és próza, valamint német nyelvjárás (Mundart) kategóriában versenyeztek, a szövegtudásban, szép kiejtésben, hangsúlyozásban és előadásmódban is jól felkészült, tehetséges tanulók.
A közös ünnepélyes megnyitóval kezdődött a verseny. Jelen volt Tófalvi Mónika NNÖK elnök, külsős meghívottként Doróné Zemmel Katalin, a Dorfbücherei vezetője, valamint Füzesi Józsefné óvodapedagógus. Ők, a részt vevő iskolák német tanáraival együtt, a zsűri munkáját, az értékelést segítették.
A vecsési elődöntő győztesei:
Vers-próza kategóriában:
1-2. osztály: Bobák Eszter (Gödöllő), Pintér Zsófia (Csömör), Dobos Sebasztián (Vecsés, Grassalkovich), Tauzer Emese (Vecsés, Grassalkovich)
3-4. osztály: Friz Ingrid (Gödöllő), Klag Noémi (Vecsés, Grassalkovich), Varga Máté (Vecsés, Grassalkovich), Somogyi Marcell (Vecsés, Grassalkovich)
5-6. osztály: Pintér Veronika (Újhartyán), Párkányi Kende (Gödöllő), Pámer Vince (Vecsés, Grassalkovich)
7-8. osztály: Pákozdi Panna (Ceglédbercel), Pekár Zoltán (Vecsés, Grassalkovich)
Német nyelvjárás (Mundart) kategóriában:
1-2. osztály: Szántó Zsombor (Kerepes), Boros Dóra, Nagy-Brunner Szabina, Saska Ákos (Vecsés, Grassalkovich)
3-4. osztály: Polónyi Lili (Ceglédbercel), Pásztor Boglár, Töreky Dóra (Kerepes), Bruder Lili, Gáspár Gréta, Farkasfalvi Lili, Frühwirth Hanna, Kiss Liza, Kollár Maja, Hídvégi Bettina, Frühvirt János (Vecsés, Grassalkovich)
Felső tagozat: Bobák Bernadett (Iklad), Bodnár Fanni, Fazekas Fanni, Kopó Alexandra, Szabó Laura (Vecsés, Grassalkovich)
A megyei versenyre továbbjutott tanulók felkészítő nevelői:
Simonné Szeleczky Ildikó, Dudás Petra (Ceglédbercel), Koncz Attila (Csömör), Szécsi Zsuzsanna, Gróf Erzsébet (Kerepes), Baloghné Acsai Hajnalka (Újhartyán), Madarász Kozecz Nóra (Iklad), Almási Dorina, Benedek Juhász Katalin, Bakó Zsuzsanna (Gödöllő), Fazekasné Gombár Mónika, Feketéné Kovács Viktória, Sallay Andrea, Konda Orsolya, Hirschné Faragó Tünde, Zehetmayer Adrienn, Magyarné Kárpáti Erzsébet (Vecsés, Grassalkovich)
“Gratulálunk az eredményes felkészítéshez!”
A vendéglátás után, az eredményhirdetésig a gyerekek táncházas programon vettek részt. Az ünnepélyes eredményhirdetéskor, minden tanulónak emléklappal és csokoládéval jutalmaztuk a felkészülését. A győztesek, a megyei versenyre továbbjutók oklevelet és könyvet kaptak (az ÉMNÖSZ és a vecsési NNÖK jóvoltából). A zsűri által kiválasztott diákok elmondták verseiket a nagyközönség előtt is. A Mundart kategóriában továbbjutott tanulók Fazekasné Gombár Mónika által felajánlott könyveket kapták. Valamint a felkészítő nevelőknek vecsési savanyú káposztával kedveskedtünk, amely szintén Fazekasné Gombár Mónika felajánlása volt. Köszönet érte!
A tanulók 2017. április 6-án, Újhartyánban megrendezésre kerülő megyei versenyen folytathatják a megmérettetést. Iskolánk tanulói közül idén is sokan továbbjutottak, bízunk a sikeres folytatásban. Gratulálunk mindenkinek és további szép eredményeket kívánunk!
Köszönet a verseny sikeres lebonyolítása érdekében végzett munkáért az iskolavezetésnek, a segítő alsós és felsős kollégáknak. Az összefogás, a csapatmunka ismét jól működött!
Magyarné Kárpáti Erzsébet, német munkaközösség vezető













