2016. december 2-án rendezte meg iskolánk, a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium a szalagavatót.

Az előző évhez hasonlóan ez alkalommal is a Bálint Ágnes Kulturális Központ adta az ünnepség helyszínét. A Himnusz eléneklése után iskolánk igazgatója, Sztyehlikné Hegyi Krisztina megnyitó beszéde hangzott el, majd Huszka Mihály plébános úr köszöntötte a diákokat és a hozzátartozókat. Ezt követően a búcsúztató 12. nyelvi osztály palotás tánca következett, majd iskolánk tanulói, illetve a Vecsési Zeneiskola növendékei és tanárai egy igen színvonalas irodalmi és zenei műsorral tisztelték meg a végzős diákokat és a közönséget. Ezután következett az est egyik fénypontja, a végzős diákok szalagtűzése, majd egy kisebb szünet után a másik fénypont, a végzős osztályok szalagavató tánca. Először a 13. nyelvi, majd a 12. osztály adta elő keringőjét.

Végül a táncoló diákok felkérhették szüleiket, barátaikat és tanáraikat. Ezzel zárult szalagavató ünnepségünk. A végzős osztályok nevében ezúton köszönjük a szervezésben nyújtott segítségét a Bálint Ágnes Kulturális Központ dolgozóinak. Szintén hálánkat fejezzük ki iskolánk vezetőinek az önzetlen anyagi segítségért, valamint a fellépőknek a színvonalas produkciókért. Utoljára, de nem utolsó sorban pedig mindkét osztály szívből köszöni felkészítő tánctanáruk, Fekete-Part Gabriella állhatatos és kitartó munkáját. Egy felemelő és feledhetetlen estének lehettünk általuk részesei. Reméljük a jövőben végző gimnáziumi tanulóknak is hasonló élményekben lesz majd részük. Továbbá reméljük, hogy a táncprodukciókhoz hasonló sikeres érettségi előtt állunk.

Köszönettel: Kaposi Gábor, a 13. nyelvi osztály osztályfőnöke