A város a központ megépítéséhez 400 millió forint állami támogatást kap – tájékoztatta a város lakosságát a település honlapján Szlahó Csaba polgármester.

Az új egészségügyi központ és mentőállomás pályázatát hosszas előkészítő munkával nyerte el a város. A kormány 2016. december 22-én döntött az új vecsési beruházás támogatásáról.

Már 2006-ban felmerült a Vecsési Mentőállomás létesítésének ötlete, mivel a Ferihegyi földi Mentőállomás bezárásával a területen az Országos Mentőszolgálat ellátásában fehér folt keletkezett. Az OMSZ vállalta volna az üzemeltetést, de az állomás létesítésére nem volt forrása.

Sajnos 2013-ban az EU-s mentőprojektbe sem kerülhetett bele a mentőállomás építése, mert a Központi Régiót ebből a lehetőségből kizárták.

A létesítés szakmailag továbbra is indokolt, „Vecsésre gyakran jár a mentőhelikopter kevésbé súlyos esetekhez is, mivel kevés a közelben elérhető mentőautó, ezen valamit javított a vecsési Mentőpont létesítése, de nem jelent végleges megoldást” – írta még 2014-es önkormányzati beszámolójában Dr. Szarvas Tibor, a Vecsési Egészségügyi Szolgálat vezetője.

Másik jelentős gond, hogy a Dózsa György úti rendelő állapota jelentősen leromlott, a fal vizesedik, a gépészeti rendszer elavult, a ház belső beosztása már nem teljesíti a minimumfeltételeket. Ez gazdaságosan nem orvosolható a jelenlegi épületben. Az Áchim utcai rendelő állapota hasonló, a minimumfeltételek itt sem teljesíthetők.

Mindkét gondra megoldás lenne a Dózsa György úti jelenlegi háziorvosi rendelőhelyén egy két mentőgépjárműves mentőállomásból, négy felnőtt, egy gyerek háziorvosi rendelőből, védőnői szolgálatból, egészségügyi irattárból, raktárból, kiegészítő rendelőből álló komplexum, vagyis egy közös mentőállomás és alapellátási központ létesítése új épületben.

Ennek látványterve elkészült. A központ megvalósításával hosszú távra megoldódna Vecsés város lakosságának egészségügyi ellátása.

forrás: www.vecses.hu