„Dolgaim elől rejtegetlek, Istenem, én nagyon szeretlek.”
Iskolánk az Erzsébet tér jellegzetessége, akárcsak a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Templom. Mindkét épület a körforgalomnál ékesíti a várost már kerek hatvan éve (Maga az iskola harminc évvel idősebb.) Ezért is jutott eszünkbe, hogy az idei iskolai karácsonyt a templomban kellene rendezni. Ötletünket Bihal András és Frics Zoltán tárták az egyházi tanács elé, akik rábólintottak az ötletre. Sok előadást rendeztünk már, de most tényleg egész más volt az atmoszféra. Mintha ránk szállt volna az a nyugalom, ami az épület falaiból árad. Az előadás előtti hetekben az osztályok Frics Zoltán vezetésével meglátogatták a helyszínt.
Zoli bácsi a csend varázsára és áhítatra tanította a gyerekeket. A tanítás működött, két sikeres előadást bonyolítottunk le december 21-én az alsó és felső tagozatnak. December 24-én, szenteste napján pedig délután négykor léptünk fel. Itt már a felnőttek, rokonok, tesók, barátok is megnézhettek minket.
Örülünk, hogy a visszajelzések szerint tetszett a műsor, jó volt egy picit összekötni a tér két fontos helyét, a templomot és az iskolát!
Szereposztás:
Angyal: Hackl Rebeka (5.a), Kiss Virág (5.a)
Angyalkórus: Bihal Panna (6.b), Kiss Virág (5.a), Matheisz Melinda (6.b), Novák Mercédesz (5.b), Oszoli Tíria (6.b), Papp Marcell (5.b), Tóth Maja (5.a)
Fogadós: Litkei Botond (6.b), Szedresi István (5.a)
Fogadósné: Horváth Noémi (6.b)
Háromkirályok: Kovács Bence (6.b), Plavecz Barnabás (5.a), Szabó Dániel (5.a), Szórádi Balázs (5.a)
Heródes: Lengyel Zsombor (5.a), Litkei Botond (6.b)
József: Bartha Bence (5.a), Técsi József (5.a)
Mária: Tóth Eszter (5.a)
Mesélő: Preg Dorina (5.a)
Pásztorok: Bárdos András (5.a), Bartha Bálint (5.a), Jákli Dániel (5.b), Somogyi Attila (5.a), Szarka Zsombor (5.b), Újvári László (5.b)Rómaiak: Bárdos András (5.a), Bartha Bence (5.a)
Versmondás: Kányi Gitta (5.b), Radics Anna (6.b)
Ötlet és rendezés: Kiss Gábor és Kissné Fehér Judit . A betlehem elkészítője: Szórádi Béla, Hangosítás: Varga Mihály
Köszönjük Bihal Andrásnak, Frics Zoltánnak és mindenkinek, aki segített!













