
Jelentős változás történt a vecsési kézilabda élén, Jánka Zsolt vette át a szakosztály irányítását. A szakembert az elmúlt időszak élményeiről, tapasztalatairól és az általa elképzelt jövőképről kérdeztük.

A KSI-ben a kézilabda-akadémián utánpótlás edzőként dolgoztam. De mintegy négy éve úgy éreztem, elég volt, felmondtam, abba akartam hagyni. 2019-ben hívott fel Antal Zoltán, az akkori szakosztályvezető, hogy üljünk le beszélni – mondta a kezdetekről a szakember.
Az ismeretség régebbről származik, hiszen korábban adott kölcsön ifi-játékosokat Vecsésre, hiszen a felnőtt csapat csak úgy tudott a másodosztályú bajnokságban szerepelni, ha volt ifjúsági csapata is, ehhez pedig kellettek a kettős játékengedéllyel szereplő KSI-sek.
– Az itteni vezetők elmondták, nyomásmentesen, követelmények nélkül lehet dolgozni. Először a lányokhoz kerültem ifi edzőnek, majd 2020 októberében tisztújító közgyűlés volt, és ott jött az ötlet, hogy én legyek a szakosztály vezetője is, így 2020 novembere óta látom el ezt a posztot – mondta a 47 esztendős sportvezető.
Elárulta, egy akadémián bármilyen minőségi a játékosállomány, magas az elvárás, nagyok a szakmai követelmények. Huszonhárom évet dolgozott az utánpótlásban, és ennyi idő után elege lett, ezért érezte úgy, abba akarja hagyni. Dolgozott felnőtt csapatoknál is hosszabb-rövidebb ideig, de ott nagyban azon múlik a sikeresség, mennyi pénze van a klubnak, kiket tud igazolni, hiszen ha nem jönnek az eredmények, edzőt egyszerűbb cserélni, mint csapatot.
– Ha fiatalokkal dolgozik az ember, akkor a saját képére tudja formálni a csapatot, akár hosszabb távra is fel tud építeni egy tematikát. Ettől pedig nagyon jól érzi magát utána – mondta a szakosztályvezető.
Bár a munkája egyelőre nem látszik a felnőtt csapatok teljesítményén, nagyratörő tervei, céljai vannak.
– Akkor lennék elégedett, ha mondjuk öt év múlva a férfi felnőtt csapat stabilan éremért küzdene az NB I./B-ben, és a nők is a jelenleginél eggyel feljebb, ebben az osztályban szerepelnének. Utánpótlás kérdésében örülnék, ha Vecsésen stabil bázisa lenne a kézilabdának, hogy egy teljesen az alapjaitól felépített rendszerben tudjunk dolgozni, és ne legyenek olyan problémáink, mint a múltban, amikor jelentős szakmai és létszámproblémák voltak az utánpótlásban – összegezte a terveit a szakember.
Sz. Gy.












