4,5 milliárd forint támogatás jutott Vecsésnek az Európai Fejlesztési Alap forrásaiból

Jelentősen bővülhetnek a város fejlesztési lehetőségei az elkövetkező hat évben a TOP Plusz Program keretében rendelkezésre álló forrásnak köszönhetően.

A 4,5 milliárd forint az Európai Unió által meghatározott célokra fordítható, egyebek között például gyermeknevelést támogató humáninfrastruktúra fejlesztésre, intézmények energetikai korszerűsítésére, fenntartható városfejlesztési stratégiák támogatására. Szlahó Csaba polgármester a Williams Televíziónak elmondta, többek között ebből az összegből szeretnék megvalósítani a szakorvosi rendelő és a Petőfi iskola energetikai korszerűsítését, a Mosolyország óvoda újjáépítését és a Bálint Ágnes Óvoda új épületszárnyának megépítését, továbbá a városi csapadékvíz-elvezetés javítását, és kerékpárutak építését is tervezik.