Közös ünneplésre hívták és várták a lakosságot december 12-én a Piac téren. A Mindenki Karácsonya rendezvény mára az ünnepi készülődés egyik fontos mozzanata lett a városban.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt a városi karácsony, de idén szerencsére már nem állta útját szigorú korlátozás a program megrendezésének, igaz, hogy az érvényes járványügyi szabályok miatt csak védettségi igazolvánnyal lehetett látogatni a rendezvényt.

A karácsonyi vásár délelőtt 10 órától várta az érdeklődőket. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is igényes, jó minőségű portékákat kínáltak az árusok, ruhák, szőttesek, fából készült használati tárgyak, ékszerek és különleges játékok is voltak a kínálatban, így az ajándékra vadászóknak is volt miből válogatni. Több helyen árultak forralt bort, volt puncs és meleg tea is, és ételekből sem volt hiány, a Platz Bisztrónál, a jégpályánál és a piaci pavilonoknál is ínycsiklandó illatok terjedtek a levegőben.

Idén is volt állatsimogató és kisvasút, a rendezvény ideje alatt ingyen lehetett korcsolyázni, ráadásul még a Mikulás is feltűnt a téren, hogy megörvendeztesse a gyerekeket. A szabadtéri programok mellett a Bálint Ágnes Kulturális Központban a Kulturált Közlekedésért Alapítvány Tudj többet – Élj jobban játékos oktatóprogramja KRESZ pályával, közlekedési játékokkal, baleset- és bűnmegelőzési, illetve egészségüggyel kapcsolatos feladatokkal várta a gyerekeket.

A programok sorát Szűcs Lajos országgyűlési képviselő rövid köszöntővel nyitotta meg, majd a Vecsési Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanárai léptek fel a színpadon. Ezt követően Huszka Mihály atya osztotta meg ünnepi gondolatait a megjelentekkel. A Bálint Ágnes Kulturális Központ bejárata előtt felállított szabadtéri színpadon többségében helyi csoportok adtak műsort. Fellépett a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Flinke Beine tánccsoportja, a Vathy Salsa Tánciskola, a Balla Péter Népdalkör, a Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda és a Labdarózsa Népdalkör. A kisebbek arcára a Jégvarázs interaktív zenés táncos show csalt mosolyt, az idősebbek pedig előbb a Blechkraft majd a rendezvény zárásaként a New Level Empire élő koncertjére rophatták a táncot. Ekkorra már a teret is megtöltötte a közönség, így végül igazi előkarácsonyi hangulatban érhetett véget a 2021-es Mindenki Karácsonya.

VN