Nagy Károly 69 éve él Vecsésen, a 2019-es önkormányzati választás óta a képviselő-testület tagjaként dolgozik a városért. A választáson a Demokratikus Koalíció színeiben indult, bár egyéniben nem sikerült bejutnia a testületbe, de a töredékszavazatok alapján a pártlistáról mandátumot szerzett. Interjúnk alkalmával arról beszélgettünk, miért lépett politikai pályára, és hogyan élte meg az első ciklusából eltelt közel két éves időszakot.
– Miért döntött úgy, hogy politikai pályára lép, és miért éppen 2019-ben mérette meg magát először?
– A 2014-es választások alkalmával azt láttam, hogy Vecsésen nagyon sokan nem mentek el szavazni. Úgy gondoltam, jellemzően baloldali emberekről lehet szó, akiket itt helyben addig senki nem fogott össze. Akkoriban az MSZP volt a legerősebb baloldali párt Vecsésen, de ők is kevesen voltak, részben ezért sem volt megoldott ez a kérdés. A választások után a Facebookon találkoztam a Demokratikus Koalíció oldalával, de láttam, hogy nincs megtöltve tartalommal. Ekkor írtam nekik néhány javaslatot, majd alig néhány órával később megcsörrent a telefonom, az akkori választókerületi elnök hívott, hogy reagáljon az üzenetemre. Néhány nap múlva személyesen is találkoztunk, akkor már az is eldőlt, hogy szükség lenne a munkámra, és meg kellene szervezni a DK vecsési szervezetét. Világ életemben baloldali gondolkodású voltam, a családomra is ez volt a jellemző, emellett a tenni akarást is éreztem magamban, ezért nem volt nehéz igent mondani. Volt néhány ismerősöm, akikről tudtam, hogy hasonlóan gondolkodnak. Először őket kerestem fel, végül mindenhol mondtak új neveket, akikkel kapcsolatba tudtam lépni. Rövid idő alatt több, mint ötszáz emberrel beszéltem,
lettek segítőim, végül összejöttünk tizenöten-tizenhatan és felosztottuk magunk között a feladatokat. A következő országgyűlési választás eredményén már látszott a munkánk eredménye, hiszen lényegesen több szavazatot kapott Vecsésen a DK, mint korábban. Az emberek megismerték a szervezetet, tudták, hogy a kérdéseikkel hozzánk fordulhatnak, ez pedig megkönnyítette a munkánkat. Az önkormányzati választáson már minden körzetben ki tudtunk állítani egy vecsési jelöltet. A pártlista élén én álltam, így sikerült bejutnom a testületbe. Elsősorban azért döntöttem úgy, hogy elindulok a választáson, mert bár a város fejlődése tagadhatatlan és látványos, de vannak dolgok, amelyekkel nem értek egyet, és ezeket másképpen csinálnám, mint a többségi városvezetés.
– Például?
– Születésem óta Vecsésen élek, így átéltem azt az időszakot, amikor lovaskocsik jártak, aztán a fejlődés kezdetét és mai eredményeket is látom. Amint mondtam, a fejlődés elvitathatatlan, de sokszor nem értek egyet például a fontossági sorrenddel.
A 2019-es kampány idején kikértük a vecsési szavazók véleményét. Nagyon sok emberrel beszélgettünk, végül ezek alapján állítottuk össze a választási programunkat. Igyekeztünk olyan dolgokat belevenni, amelyek szerintünk valóban fontosak és a megvalósításuk nem dönti romba a város költségvetését. Foglalkoztunk Vecsés két legégetőbb problémájával, a vasúti átjáró és az ivóvíz kérdésével. Tudom, hogy mindkettő nagyon komoly pénzbe kerül, milliárdokról beszélünk, ezért jól meg kell fontolni a döntést. De azt már nehezebben fogadom el, hogy ezekben a kérdésekben nem jutunk előrébb. Hatékonyabb segítséget várnék el az országgyűlési képviselőnktől, Szűcs Lajostól is. Meglátásom szerint többet kellene harcolnia ezekért az ügyekért. A vasúti átjáróval kapcsolatban a birtokomban van egy kidolgozott terv, ami arról szól, hogyan lehetne kiváltani a gyalogos felüljárót, a Vashidat egy, az idősek számára is sokkal inkább használható aluljáróval. Ezt a polgármester úrral is megbeszéltem, aki azt mondta, nagyon jó ötlet, de egyelőre tegyem talonba, mert nyilván ez sem valósítható meg két forintból. Mondok más példákat is. Maximálisan támogatom a sportot, de amikor az egészségügyben lenne szükség több pénzre, akkor azt venném előre, és ha végül marad még pénz, akkor adnám a sportra. Az uszodával kapcsolatban azt gondolom, hogy jó lesz, ha megépül, de a környékbeli településeken van uszoda, ezért talán jobb lett volna egy strand 3-4 medencével. Vagy amikor bölcsődére van szüksége a városnak, akkor nem építenék sportpályát. Emellett az is jó volna, ha a játszótereken és a vasútállomáson lenne mosdó és illemhelyiség. Ez közegészségügyi okok miatt is fontos volna, és a kényelem miatt is. Nem abból kell kiindulni, hogy azokat majd tökre teszik a vandálok, ezért nem csináljuk meg, hanem a többségi igényt kellene figyelembe venni. Lehet, hogy ezek apró problémák, de sok embert érintenek. Bár most a világjárvány miatt nehezebb anyagi helyzetben van a város, azt gondolom, hogy egy olyan gazdasági évben, amikor minden rendben van, egy jól átgondolt fontossági sorrend felállítását követően először azokat a dolgokat kellene megvalósítani, amire a legnagyobb igény jelentkezik a városban.
– Mennyire hálás feladat ellenzéki képviselőnek lenni Vecsésen? A többségi városvezetés figyelembe veszi a felvetéseit?
– Mindig azt szoktam mondani, hogy bár sok mindenben más véleményen vagyok, de ettől még nem fogok veszekedni és nem fogom szidni a többségben lévő vezetőket. Polgármester úrral jó a viszony, mindent meg lehet vele beszélni. A lezárások idején nem voltak testületi ülések, ennek ellenére mindig korrektül tájékoztatattak. Polgármester úr minden szükséges döntést meghozott, az intézmények működtek, nem bénult meg a város, pedig ettől többen is tartottunk.
A véleményemet továbbra is el fogom mondani és a lakosság érdekeiért is ki fogok állni, mert képviselőként ez a dolgom.
VN













