Ötezer órányi szolgálat

A koronavírus-járvány miatt kikiáltott veszélyhelyzet fokozott helytállást követelt a vecsési polgárőröktől. A járvány megfékezésére hozott intézkedések miatt a rendő­rök leterheltek voltak, sokakat átvezényeltek más területre, ezért a polgárőröknek is jócskán megnőttek a feladatai.

Teljesen át kellett alakítani a szolgálatokat, az éjszakai kijárási tilalmat folyamatosan ellenőriznünk kellett, és a rendőrséggel is állandó kapcsolatot kellett tartanunk. A kormányzati intézkedések figyelembe vételével dolgoztunk és bevezettük a három műszakos szolgálatot. Állami támogatást még arra sem kaptunk, hogy védőfelszereléseket vegyünk. A Vecsés Közbiztonságáért Alapítvány segítette az egyesületet maszkokkal, fertőtlenítőszerekkel és egyéb védőfelszereléssel. Csak az önkormányzat támogatására számíthattunk, a nélkül nem tudtuk volna ellátni a feladatainkat – mondta Hanek Gábor, a polgárőrök vezetője, aki már tizennégy éve szívén viseli a vecsésiek biztonságát.

Hanek Gábor kihangsúlyozta, hogy a vecsési önkormányzat a környékbeli településekhez mérten is kiemelkedő, évente több millió forintos támogatást nyújt a polgárőr egyesületnek, további segítségként pedig néhány külső támogatótól is kapnak anyagi segítséget. Hanek Gábor a támogatók közül a Földfém Kft.-t emelte ki, továbbá a monori radarállomások ellenőrzésére kötött megállapodást a Hungarocontrollal.

– Így biztosított a működésünk, de sajnos azt tapasztaljuk, hogy szinte minden pénz kevés – fogalmazott, hiszen az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedtek a polgárőrség költségei. Három szolgálati autót tartanak fenn, melyek után a szervizköltségeken felül évente még közel félmillió forint cégautó adót is kell fizetni. Az üzemanyagárak is jelentősen megemelkedtek, egy polgárőr felszerelése pedig durván százezer forintjába kerül az egyesületnek – hogy csak a legfontosabb kiadásokat említsük.

Sokan még ma sem tudják, hogy a polgárőröknek nem jár fizetés a szolgálatban eltöltött órák után – ezt az érvényben lévő szabályozás nem engedi. A vecsési polgárőrök tavaly közel ötezer órát dolgoztak térítés nélkül, azaz naponta nagyjából tizenhárom órán át ügyeltek a közbiztonságra a város közterületein. Számos esetben kellett intézkedniük, a kijárási korlátozás idején folyamatosan ellenőrizték a közterületeket, de ezen kívül is bőven akad feladatuk a szolgálatban levő tagoknak. Van, hogy komolyabb helyzetekben is fel kell lépniük, néhány hónappal ezelőtt például egy késelés elkövetőjét fülelték le, pár héttel ezelőtt pedig egy háborús bomba megtalálásakor biztosították a helyszínt a tűzszerészek megérkezéséig.

– Ezek az emberek a szabadidejüket áldozzák fel a polgárőri munkáért, mert elhivatottak arra, hogy Vecsésen jobb legyen a közbiztonság – szögezte le Hanek Gábor, aki pénzbeli juttatás híján alkalmanként úgy tudja honorálni a polgárőrök munkáját, hogy elhívja őket vacsorázni, vagy közösen elmennek egy-két napra kikapcsolódni.

– Van olyan kollégánk, aki tavaly a munkája mellett több mint hétszáz órát volt szolgálatban. Ez óriási munka. Vannak, akik minden héten vállalnak szolgálatot és vannak olyanok is, akik egy hónapban csak egyszer érnek rá, de ettől függetlenül teljes értékű tagjai a közösségünknek.

Ha anyagilag nem is mondható elismert hivatásnak a polgárőröké, erkölcsi elismerésnek nincsenek híján a vecsési polgárőrök. A jól végzett munka híre felsőbb szintekre is eljut. A vecsési egyesület volt már az Év polgárőr egyesülete, és minden évben legalább egy tagjukat kitüntetik. Hanek Gábor például két évvel ezelőtt vehette át a polgárőrség legrangosabb elismerését, a Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrendet.

Az egyesület elnöke elmondta, a polgárőrök feladata elsősorban a megelőzés, emellett természetesen segítenek a lakosságnak, amiben tudnak. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy sok esetben hatékonyabb és gyorsabb megoldás, ha közvetlenül a 112-es segélyhívószámon kérnének segítséget.

– Általában este és éjszaka vagyunk szolgálatban, ezért ha napközben gyanús dolgot tapasztalnak, például felmerül a betörés vagy a rongálás gyanúja, esetleg feltörtek egy autót, netán egy ittas ember fekszik az úton, akkor rögtön hívják a 112-es segélyhívót. Ez a leggyorsabb megoldás, a diszpécser azonnal továbbítja a bejelentést az illetékes szervnek. Mi is a 112-t hívjuk, ha ilyen jellegű bejelentést kapunk. Azt is fontos kiemelni, hogy az elkövető felkutatása akkor járhat sikerrel, ha megfelelő információkkal, személyleírással tud szolgálni a bejelentő. Ha tehetik, jegyezzék fel a gyanús gépkocsi rendszámát, színét, típusát is, mert ez alapján könnyebb a beazonosítás. Sok kellemetlenség adódik a csendrendelet figyelmen kívül hagyásából is. Vecsésen este tíz után nem szabad másokat zavaró módon hangoskodni. Ha valaki ilyet tapasztal, először próbálja megbeszélni a másik féllel a problémát. Akkor értesítsenek bennünket, ha ez nem vezet eredményre. Hasonló probléma a hulladékégetés, vagy a tiltás ellenére történő avarégetés. Ilyen esetben a közterület-felügyelőket vagy a katasztrófavédelmet kell értesíteni. Ha a tűzoltóknak kell beavatkozniuk, akkor a körülbelül százezer forintos kiszállási díjat is ráterhelik az elkövetőre – mondta Hanek Gábor.

varga