Beporzó rovarokból kevés, égi áldásból sok van
A tudományos világ már évek óta kongatja a vészharangot egy olyan jelentéktelennek tűnő, de annál nagyobb katasztrófát rejtő problémával kapcsolatban, aminek elhárítása azonnali cselekvést igényelne.
Európában, de világszerte is tapasztalható egy tendencia, miszerint a méheknek és az egyéb beporzást végző, vadon élő hártyásszárnyú rovaroknak az egyedszáma rohamosan csökken, életterük hanyatlófélben, táplálékukként szolgáló virágzó növények sokszínűsége csak töredéke a korábbiaknak. Hogy a jelenség súlya kellő megvilágításba kerüljön, tudnunk kell, hogy a mi éghajlati viszonyaink között az élelmiszertermelésben résztvevő növények 84 százaléka függ a beporzó rovarok aktivitásától. A lassan visszafordíthatatlan folyamatok megállítására nemzetközileg összehangolt szaktudományi intézkedések kellenek, de nagyon sokat tehetünk mi magunk is, mint kiskerttulajdonosok. Mivel a beporzók táplálkozásának szempontjából a legínségesebb időszak a július-augusztus, jó előre tervezve olyan növények ültetése lehet hasznos, amelyeknek virágzása erre az időszakra esik. Az így telepített „méhlegelő” – aminek része lehet jónéhány szabadon burjánzó vadvirág is – akkor fogja szűkölködő bogaraink tetszését maradéktalanul elnyerni, ha a cserjefélékből nem hiányzik a kékszakáll és a sudárzsája, a gyógy- és fűszernövények közül az izsóp, oregánó mellett a zsálya és az ánizsizsóp, az évelők közül meg talán a legigénytelenebb, de valójában minden társát messze felülmúló levendula. Ez utóbbi lilán pompázó növényt nem hiába illetjük dicsérő szavakkal, hiszen Vecsés jónéhány helyén, így a Miklós utcában végig, a lakótelep üzletsora előtti és mögötti részen, a Petőfi iskola környékén, és még sokfelé kertészeink gondos munkáit dicsérve tűrik a forró napsütést, vagy a fákat csavaró viharok erejét. Hogy méltató szavaink ne tűnjenek túlzásnak, nézzük meg azt a Bálint Ágnes Kulturális Központ körül rögzített három felvételt, amin egyidőben, egyazon levendulabokron mesekönyvekbe illő változatossággal tűntek fel a maguk szépségét és szorgalmát előttünk titkolni immár nem tudó szereplők, látszólag megcáfolva a globálisan sajnos ténylegesen meglévő egyedszámproblémát.
S, ha ők kevesen is vannak, egyvalami annál több van az idei nyárban: a csapadékos napok aránylag nagy sűrűsége új feladatot adott a kertjüket gondozó szorgos gazdáknak. Egyre többen felismerik, mint a Mária utca egyik szépen gondozott kertjében is történt, ha összegyűjtik az esővizet, nem csak spórolni tudnak az „ingyen érkezett adományokkal”, de a természetes, lágyabb víz bármely konyhakerti vagy dísznövényre kedvezőbb hatással van, mintha a mindig kéznél lévő vezetékes vizet használnák. A víz kincs, az évszázad új kincse lesz. Mi magunk kezdjük hát el gondos gyűjtögetését.
Képek és szöveg: Fekete József
