Virulnak növényeink, néma társaink
Paul Gauguin Tahitin festett vásznainak hangulatát idézi az a kicsinyke előkert, ami a József Attila utca és Attila utca kereszteződésénél az arrajárók nem kis örömére igazi különlegességgel szolgál.
Immár harmadik éve, a nyár beköszöntével két „termetes banánfa” – amiről tudjuk, hogy nem is fa, hiszen egyszikű, lágyszárú növényről van szó – bújik elő a téli fagyok elől gondosan megvédett visszavágott szárakból. Úgy tűnik – gazdáik táptalajokról is gondoskodó figyelmétől kísérve – évről évre jobban érzik magukat az elmúlt esztendőben némi termést is hozó, egyébként a trópusokon őshonos „vendégek”. Ha most ezen a ponton eltekintünk a klímakutatók aggályoskodó megjegyzéseitől, akkor magunkra erőltetett nyugalommal, sétánkat folytatva, rögtön egy újabb, őshonosnak semmiképpen nem tekinthető, de lassan a honi flóra teljes jogú tagjával, a fügefával is találkozhatunk. A Fő utca egyik hátsó kertjében kaptuk lencsevégre a trópusi, szubtrópusi őseiken talán éppen elmélázó gyümölcsöket, akik komolyabb honvágyat bizonyára azért nem érezhettek, mivel ott jártunkkor magas páratartalommal kísérve, 32 fokos hőség volt hosszú napok óta.
S, ha a „klímaprobléma” ezek után mégiscsak gondolkodóba ejtene bennünket, nyugtalanságunkat enyhítendő, keressük fel azt a koronarajzolatában is megrendítően szépséges szelídgesztenye fát, ami éppen 20 éve, mint gyengécske facsemete került egyenesen a Mecsekből ide, a Mária utca déli fekvésű házának szépen ápolt kertjébe. Közel tíz évig tartott mire jelenlegi formáját elérve minden ősszel, bőséges jutalommal hálálja meg Mérainé Erdős Ágota sokszor még szavakban is megnyilvánuló becézgető szeretetét. 2007-ben az Országos Erdészeti Egyesület által az év fájának megválasztott szelídgesztenye (Castanea sativa) egy olyan példányát tekinthetik itt meg a vecsésiek, amiről botanikában jártas szakemberek nyilatkoztak korábban a legnagyobb elismeréssel.
Végezetül ne feledkezzünk el arról a 25 szál, legszebb kamaszkorát élő vadgesztenye-csemetéről sem, amit idestova több mint két éve az Erkel Ferenc utca nyáridőben hűsölésre menedéket nyújtó, zöldben pompázó oázisának foghíjas részeire ültettek a róluk azóta is gondoskodó, óvó kezek.
S, hogy miért is vettük sorra néma barátaink „helyzeteit”, ilyen-olyan „viselkedéseit”, arra Tóth Árpád: A fa című versének néhány kiválasztott sorában talán válaszra is lelhetünk: „Ó, lehet-e , hogy ne szeresd,/Hogy benne társad ne keresd?”
Képek és szöveg : Fekete József
