Halljuk meg a Lélek halk hívó szavát, szánjunk időt Istenre és egymásra!
1996 szeptemberében, amikor Szent II. János Pál pápa magyarországi látogatása alkalmából Győrben járt, a szabadtéri szentmise alatt száraz, de nagyon szeles idő volt, míg az ország más részein eső áztatta a földet. A Szentatya a mise végén, ebben a pünkösdi szelet látta.
Milyen sokszor éljük át mi is, a téli borult, ködös, szmogos napok után megérkező szél tisztító hatását. Pünkösd ünnepe évről évre az új indulást, az új lendületet adja meg számunkra. Ősi keresztény hagyomány számos helyen, hogy virrasztást tartanak pünkösdre virradó éjszaka. De az ünnepre való készületnek alkalma lehet az is – különösen a mai napokban, hetekben – ha lekapcsolva a tv-t, rádiót, számítógépet, kizárva más zavaró körülményeket, az Úrra és egymásra hangolódva, imával, beszélgetéssel töltjük az időt. Legyünk leleményesek, halljuk meg a Lélek halk hívó szavát, szánjunk időt Istenre és egymásra!
Mit is ünneplünk pünkösdkor? A húsvét utáni ötvenedik napon (pentecostes, azaz ötvenedik) – amely a zsidó hagyományban a szövetségkötés ünnepe volt – a félelmükben bezárkózó apostolokat és a velük együtt lévő testvéreket eltöltötte a Szentlélek. Nagy zúgás támadt az égből. Az apostolok feje felett tüzes lángnyelvek jelentek meg és „különféle nyelveken” kezdték el magasztalni és dicsőíteni az Istent (ApCsel. 2,1-11.). A zsidó vezetőktől való félelmükben bezárkózó apostolok, most már a Szentlélektől megerősödve, a nagy zúgásra a ház köré sereglett embereknek bátran merték hirdetni az Evangélium jóhírét: Jézus Krisztus, akit megfeszítettek, feltámadt a halálból, él!
A mintegy 3000 ember különféle nációból származott, de mindenki a saját nyelvén hallotta az apostolok igehirdetését. A csodák és Péter apostol, valamint társai hatására több mint 3000 ember keresztelkedett meg.
Hallhattuk, olvashatjuk a mai szentmise szövegében, hogy „heves szélvihar” rázta meg a házat, melyben az apostolok együtt voltak (ApCsel 2,1-11). A történések azt mutatják, hogy nemcsak a házat, hanem az apostolokat is megrázta ez az erős szél. Felkavarta őket teljesen és a Lélek indítására kezdtek el beszélni az összegyűlt embereknek. „Bár mi is megtapasztalnánk a léleknek ezt a felkavaró élményét, bár jobban éreznénk a lélek indításait. Nézzünk magunkba: hány esetben hessegettük el a segítés szándékát, hány esetben léptünk tovább, amikor segíthettünk volna, hány esetben utasítottunk el egy-egy beszélgetést, mert féltettük a saját kis világunkat? Lehet, hogy a Lélek nem úgy jön el hozzánk, hogy lángnyelvekben ereszkedik le ránk. De hányszor ébredt már bennünk égető vágy, hogy jót tegyünk, hányszor lángolt fel bennünk a tenni akarás, a változás szükségét érző lelkület? Ez is a Szentlélek volt! Csak nem vettük észre, nem használtuk úgy a kegyelmet, ahogy lehetett volna.”
Olyan csodálatos a Szentlélek hét ajándéka: a bölcsesség, az értelem, a jó tanács, a tudomány, a lelki erősség, a jámborság, az istenfélelem. Mily sok módon tud és akar segíteni a Szentlélek. Legyünk tanúságtevők, legyünk olyanok, akik meg tudnak szólítani embereket, akik képesek beszélni a „másik ember nyelvén”, hogy tudjunk vigasztalni, bátorítani, jót mondani, erősíteni, különösen ebben a próbatévő hetekben.
A pünkösdi szentmise ősi ünnepi énekében, a Sequentiá-ban így imádkozik az Egyház: „Veni Sancte Spiritus,/Et emitte caelitus/Lucis tuae radium…” Sík Sándor fordításában kérjük mi is a Szentlelket: „Jöjj, Szentlélek Istenünk,/Add felülről, add nekünk,/Égi fénysugaraid./A szűkölködőt segítsd, /Nyújts malasztot és derítsd/Értelem homályait./Jöjj, kit a bús szív keres,/Várva-várt vendég, siess,/Lankadókba önts erőt./Fáradalmunk közt üdíts,/Ha heves keblünk, hűsítsd, Bátorítsd a csüggedőt./Boldogító szende fény, Lengj szívünknek rejtekén,/Hőn könyörgünk, híveid./Ihleted nélkül nekünk,/Semmi jónk nincs, mindenünk/Érzi bűn veszélyeit./Bűn fekélyét törölgesd,/Hő könnyekkel öntögesd,/Sebhelyekre írt boríts./Gyámolítsd, midőn rideg,/Gyújtsd szívünk, midőn hideg,/Tévutaktól távolíts./Add kik áldják szent neved,/Add azoknak szellemed/Hétszerű ajándokát./Boldog alkonyunk után/Nyisd meg irgalmad nyomán/Fénylakodnak birtokát.” (Sík Sándor)
Kép és szöveg: Nagy István Elek.
