„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
(S. Exupéry)
Szeretett Vecsési Testvéreink!
Örömmel és hálával telt szívvel számolunk be a 2016. december 17-én, szombaton megtartott karácsonyi ünnepi műsorunkról.
A helyszín ismét a Bálint Ágnes Kulturális Központ volt, ahol 15 órakor gyülekeztek a gyermekek, a szülők és a nagyszülők az óvodákban, az iskolákban és a Vecsési Tájékoztatóban is meghirdetett karácsonyi családi ünnepségre. A termet a gyermekek vidám zsibongása töltötte be. Az eseményt Dr. Huszka Mihály atya szemléletes bibliai idézetei nyitották meg, melyek Jézus születésének hiteles történetét jelenítették meg.
Az elhangzottakhoz szorosan kapcsolódó kérdésekre helyesen válaszoló gyermekeket csokoládékkal jutalmazta az atya. Mivel az első helyes választ adók kapták a jutalmat, a gyerekek izgalomtól kipirult arccal igyekeztek gyorsan válaszolni.
Ezt követően a Labdarózsa Népdalkör citerazenével kísért szép karácsonyi énekeket adott elő, melyet megilletődve és örömmel hallgatott az egész közönség. A műsort hatalmas tapssal köszönték meg a gyerekek és felnőttek egyaránt.
A következő műsorszámban a „Csendes éj” című rajzfilmből vetítettek le egy 10 perces részletet Jézus születéséről és annak előzményeiről. A film nem csak a gyermekeknek tetszett nagyon, de nem egy szülő szeméből is könnyeket csalt ki.
Az eseményt követően finom süteményeket és üdítőket kínáltak a résztvevőknek, melyet tagjaink készítettek és kínálták a széksorok között haladva.
Jó volt látni a megkínáltak és az adományozók szemében az őszinte örömet.
Itt valóban kinyíltak a szívek és örömmel néztek egymásra a kicsik és felnőttek egyaránt. Majd ezt követte az est fénypontja, a tombolán nyert ajándékok átadása. A továbbiakban minden jelenlévő gyermeknek az életkorának megfelelő ajándékot adtak át. A dobozokban lévő játékokat megjelölték aszerint, hogy hány éveseknek, illetve fiúknak vagy lányoknak ajánlották fel
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium hittanos diákjainak és szüleiknek a sok játékért, melyekkel hihetetlen örömet szereztek a gyermekeknek. Érezzék Ők is, hogy „Jónak lenni jó.”
Sajnos a korábbi évekhez viszonyítva kevesebben vettek részt az eseményen. Szeretnénk kérni a szülőket, hogy a jövőben a meghirdetett karácsonyi ünnepségünkre többen jöjjenek el. Ezt mi is elősegítjük majd a szélesebb körű tájékoztatással, de Önök is többet érdeklődjenek, hogy örömet szerezhessenek gyermekeiknek.
A tudósítás végére egy nagy görög matematikus szállóigéjét szeretnénk idézni. Abban a korban a városállamok között sűrűn dúlt háború. A szobájában dolgozó matematikus ablaknyílása előtt megállt egy katona eltakarva a beszűrődő napfényt. Erre a tudós így szólt a katonához: „Ne vedd el azt, amit magad nem tudsz adni.” Mi se fosszuk meg gyermekeinket a karácsonyi ünnep örömétől, amit magunk – idő és egyéb tényező hiányában – csak nehezen, vagy sehogy nem tudunk megadni!
Sok szeretettel kívánnak boldog új évet a Vecsési Kereszténydemokraták!













