Tíz éve a város élén

Édesanyja köztiszteletben álló pedagógus, 1990–1994-ig képviselő, édesapja Szlahó József pedagógus, a 90-es években alpolgármester volt Vecsésen. A fiatal politikust 2006-ban FIDESZ-KDNP-Ipartestület támogatással választották meg először polgármesternek, majd 2010-ben és 2014-ben FIDESZ-KDNP-Ipartestület-Lokálpatrióta háttérrel került ismét a város élére.

A rendszerváltás után egyedül ő az a politikus, aki nekivágott a harmadik polgármesteri ciklusnak. Apai ágon tősgyökeres vecsési családból származik, itt nevelkedett, itt alapított családot, itt lett középiskolai tanár. Történelem szakos bölcsész- és közgazdászdiplomával rendelkezik. Az ő polgármestersége alatt Vecsés egy dinamikusan fejlődő kisvárossá vált. A fejlődés alapjait az előző ciklusokat irányító Molnár Imre (1990–1998) és Bükk László (1998–2006) polgármesterek tették le. Társadalmi megbízásban a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke.

– Egy település életében tíz évet polgármesterként eltölteni már történelemnek számít. Helyi politikával azonban sokkal több ideje foglalkozik. Hogyan került szorosabb kapcsolatba a helyi közélettel?

– A jubileum kapcsán először a polgármesterré választásomra térnék ki. 2006. október 1-jén dőlt el, hogy polgármester leszek. Nagyon szoros választás volt a FIDESZ-KDNP-Ipartestület és az MSZP-SZDSZ között. Az én esetemben mindössze néhány százalék, 249 szavazat volt a különbség. A képviselő-testületben az egyéni választókörzeteket megnyerve abszolút többségbe kerültünk. Így egyszerűbb volt a település irányítása. Azóta sikerült ezt a pozíciónkat megőrizni és olyan együttműködést alakítottunk ki az ellenzékkel, ami a város fejlődését segíti.

– Hol kezdődött ez a dolog?

– Valószínű nagyban hozzájárult a családom ehhez. Nagyszüleim és a szüleim szerettek a közösségért tenni és dolgozni. Édesapám, a nyolcvanas években pedagógusként motorja volt a helyi közéletnek, alapítótagja és elnöke a Honismereti Körnek, különféle rendezvényeket szervezett, egyszóval aktív tagja volt a helyi sport-és kulturális életnek. A faluban született, a Halmi téren tanított, tehát rengetegen ismerték. Édesanyám pedig a mai napig meghatározó egyénisége Felsőtelep iskolájának, kezei közül generációk kerültek ki. A politikával az unokabátyám, Skribek Zoltán hozott össze. Ő már a 90-es évek elején elkezdett politizálni. Megválasztották a helyi FIDESZ elnökének, 1994-ben dr. Horváth Jánossal együtt került be a képviselő-testületbe. Engem a következő ciklusban, 1998-ban választottak meg a 2. választókörzetben képviselőnek. Innentől kezdve a helyi FIDESZ vezető szerepet vállalhatott az önkormányzati munkában. Aztán egyből a mélyvízbe dobtak, mert az Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság elnökévé választottak. Ebben a ciklusban Pável Béla vezetésével a Lokálpatrióták voltak a szövetségeseink. Jó csapatba kerültem, ugyanis Bükk László volt a polgármester és dr. Horváth János az alpolgármester. A bizottság elnökeként megismerhettem a település intézményhálózatát, a kulturális életét. Minden rendezvény hozzám tartozott. Így még többen megismertek és elfogadtak. Talán ezzel is magyarázható, hogy 2006-ban a leköszönő Bükk László helyett a konzervatív oldal engem jelölt polgármesternek.

– Visszatekintve a tíz évre egyértelműen megállapítható, hogy nagyon sikeresen teszi a dolgát, mint polgármester!

– Azt gondolom, hogy van mire büszkének lenni. Az uniós pénzeknek, az állami támogatásoknak és Vecsés kiemelt gazdasági pozíciójának köszönhetően a szlogenünkben meghirdetett komfortos kisváros képének kialakításában nagyot léptünk előre. Talán nagyzolás nélkül állíthatom, hogy az elmúlt 10 évben komoly eredményeket értünk el. Arra külön büszke vagyok, hogy a választásokon meghirdetett programjainkat elsöprő többséggel teljesíteni tudtuk, és remélem ez így marad a jövőben is. Bízom benne,hogy ez a képviselő-testület a jövőben még sok nagyszerű sikert tud felmutatni, hiszen a jó csapatmunkában rejlik az erőnk.

– Nyilván az eredményekkel is magyarázható, hogy Szlahó Csaba és a képviselő-testület népszerű a városban. A polgármester úrnak vannak erről visszajelzései?

– Örülök, ha ezt így látja, bár tisztában vagyok azzal is, hogy minden nap bizonyítanunk kell. Az elfogadottság kérdését több csatornán keresztül is le lehet mérni. Elsőként a választási eredmények kedvező alakulását említeném. Nekünk minden egyes választáson sikerült növelni a támogatóink számát. Ez az én esetemben 48,5%-ról 77,38%-ra változott. Egy másik fontos tájékozódási pont a lakosságtól jövő közvetlen visszajelzés. A városban bárki megszólíthat bennünket az utcán, a sportpályán, a kulturális rendezvényeken, az éttermekben és még sorolhatnám, hogy hol. Ezt sokan meg is teszik. Az elmúlt tíz évben sikerült megtanultuk azt is, hogy a kötelező udvariasságon túl, mikor beszélnek a vecsésiek őszintén. A sorok között ki lehet következtetni az emberek legfontosabb problémáit. Szerintem nyugodt körülmények vannak a városban. De végsősorban a népszerűséget az eredmények alapozzák meg.

– Említette az eredményeket. Ha csak az elmúlt 10 évét vesszük alapul, akkor mire a legbüszkébb?

– Rengeteg pályázati pénzt hoztunk Vecsésre. Az uniós támogatások felhasználását tekintve Pest megyében az elsők között voltunk és vagyunk most is. Ennek egyik nagyon fontos feltétele, hogy minden területet érintő fejlesztési tervekkel rendelkezünk és kidolgoztuk a városépítés ciklusokon átívelő programját. A település gazdálkodása stabil, és évről évre komoly beruházásokat tudunk megvalósítani. Személy szerint az egyik legnagyobb eredménynek az intézményhálózat folyamatos rekonstrukcióját, valamint a terek, parkok és utcák minőségi javítását gondolom. Az összes játszóteret felújítottuk, újakat építettünk és elkezdtük a sportparkok kialakítását is. Fontos kiemelni, hogy ezen időszak alatt a város vagyona jelentősen nőtt. Tíz évvel ezelőtt a rendelőintézet átadása volt az első az intézményi korszerűsítések sorában. Ezt a beruházást még elődöm alapozta meg és kezdte el csakúgy, mint a Market Central megvalósítását. A szakrendelőnk a megyében a legjobban felszereltek közé tartozik, amit azóta is kiemelten támogatunk. Ebben a ciklusban komoly fejlesztés lesz az új alapellátási központ megépítése. No de térjünk vissza az elmúlt évek intézményi beruházásaihoz. Újjáépítettük a bölcsődét, és az óvodáink 80%-át, az iskolák felújítása részben befejeződött, illetve folyamatban van. A fejlesztések sorában most az Andrássy Iskola, valamint a Polgármesteri Hivatal épületei következnek, illetve hamarosan új szárnnyal bővítjük a Halmi Telepi Iskolát. Büszkék lehetünk a Bálint Ágnes Kulturális Központra, ami a járásban is meghatározó szerepet tölt be. De még ennél is fontosabb, hogy működése révén megélénkült a közélet és színes programokkal gazdagítják a város hétköznapjait. Többnapos rendezvénnyé alakítottuk a Mesefesztivált és a Káposztafesztet.

– Polgármestersége alatt kiemelt figyelmet kaptak és kapnak a civil szervezetek és egyesületek is!

– A civil szervezetek és az egyesületek támogatása fontos nekünk. Kulturális csoportjaink megerősödtek és évről évre szép eredményeket érnek el. Büszke vagyok zenészeinkre, kórusainkra, táncosainkra, akik messze földre viszik városunk jó hírét. A Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület fúvószenekara állandó szereplője a városi rendezvényeknek.
Sportegyesületeinket rendszeres támogatásban részesítjük, s ezt az eredményeikkel bőven meg is hálálják. Sok nagyszerű sportolónk van, az elmúlt években rengeteget fejlődött a kézilabda- és az ökölvívásutánpótlás-nevelés. Az új jogszabályi környezet komoly előnyhöz juttatja a kiemelt csapatsportágakat, és ezeket a lehetőségeket mi is igyekszünk minél jobban kiaknázni. Így épülhettek gumírozott, illetve műfüves pályák, és terveink szerint így készülhet egy új tornacsarnok a Halmi telepen. Meg kell említeni a labdarúgókat is, akik első helyen állnak a Pest megyei bajnokságban. A labdarúgópályán is tervezünk fejlesztéseket, az edzőpályát műfüvesre alakítanánk át és egy korszerű utánpótlásbázist is építenénk.

– Vecsés járási székhely. Ez jó a településnek?

– A járási címért mi vecsésiek nagyon megharcoltunk. Sikerült meggyőznünk az illetékes döntéshozókat arról, hogy Ecser, Maglód, Üllő és Vecsés településeknek Vecsés a legalkalmasabb hely a járásközponti feladatok ellátására. Ez a megtisztelő cím 2013. január 1-jétől hozzájárul városunk központi szerepének erősödéséhez és fejlődéséhez. Ezen felül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének 2016-os felmérése szerint a Vecsési járás teljesített a legjobban a Pest megyei járások közül. A járás területe kedvelt letelepedési helye a multinacionális cégeknek, az ipari parkoknak, a különböző üzletláncoknak. Ebből is látszik, hogy a Vecsés járási székhelyként még vonzóbb a befektetőknek. Ez jó a lakosságnak, mert munkahelyeket teremtenek és a jó a városnak, mert nő az adókból származó bevételünk. Az is kedvező, hogy a lakosság rengeteg hivatalos ügyét helyben tudja elintézni.

– A sok pozitívum mellett vannak-e gondjai a városnak?

– Itt a közlekedéssel járó problémákat emelném ki. Vecsés a főváros keleti kapuja, ezért nagyon nagy az átmenőforgalom. A két évvel ezelőtt rendszeresített megyei matricákkal és a négyes, valamint az M0-ás autóút egyes szakaszainak fizetőssé tétele ezt csak tovább fokozta, de a belső forgalom is nőtt, mert egyre több autó van a településen. A közlekedési morál meg olyan, amilyen. Ez zavarja a forgalmasabb utcákban lakók nyugalmát, ami ellen jogosan háborognak. A bajt csak fokozza a sok kamion. Ezért nőtt meg a Széchenyi utca, a Telepi út, a Dózsa György út és a 400-as út zajterhelése. A teherforgalom enyhítésén sokat segítene, ha teljessé tehetnénk az elkerülő úthálózatot az úgynevezett 0202-es út megépítésével, ez Almáskert út és a Gyál előtt lévő körforgalom összekötése külterületen. Jó lenne valamilyen külső forrást szerezni erre a fejlesztésre, de előbb-utóbb anélkül is megépítjük az elkerülőutat, mivel forgalomtechnikailag ez az egyik legnagyobb kihívás előttünk.

– Ha egy rövid évértékelésre kérném fel, akkor 2016-ról mit emelne ki?

– Nem lenne okunk panaszra, ha minden évünk így sikerülne. 2016-ban számos a jövőnek szóló beruházást készítettünk elő, és sikerült elkezdeni az épületenergetikai rekonstrukciót az Andrássy Iskolában, illetve a Polgármesteri Hivatalban. Teljesen felújítottuk a Vecsési Rendőrőrs épületét, játszótereket és sportparkokat építettünk újjá. Ugyanakkor folytattuk az útépítési, -felújítási programunkat. Új elemként jelent meg gazdálkodásunkban az ingatlanvásárlás, amivel nem csak jelentősen gyarapítottuk a város vagyonát, hanem bővítettük a jövőbeni fejlesztési lehetőségeinket. A 450 millió forintos költségvetési sor komoly tétel még Vecsés gazdálkodásában is. Számos kisebb ingatlan megszerzése mellett vásároltunk egy új telephelyet a Városgondnok Kft. számára, illetve leelőlegeztük a Nagy-Göci területét is. A Városgondnok Kft. kiköltöztetése a Damjanich utcából már régi tervünk, az idén tavasztól valóra is válik. A megüresedett terület egy részén intézményi fejlesztést tervezünk, ide építjük az új tagbölcsődét, a megmaradt terület sorsáról a későbbiekben döntünk. Fő törekvésünk, hogy Vecsés komfortos kisvárossá váljon.
Köszönjük az interjút!

Polgár