December elején rendezte meg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség a felnőtt országos bajnokságot, melyen a Vecsés SE-t hat versenyző képviselte.
A vecsési öklözők nagyszerű eredményeket értek el az ob-n, két aranyéremmel és négy bronzzal tértek haza a megmérettetésről.

Tarnóczy Tamara ifiként indult el a felnőttek 51 kilogrammos súlycsoportjában és küzdelmes mérkőzéseken vívta ki a továbbjutást.
– Tamara az elődöntőben az óriási motivációval küzdő Hachbold Judit ellen jutott tovább, a döntőben pedig a regnáló magyar bajnok, Beri Krisztina ellen sikerült szoros mérkőzésen győznie, amivel megszerezte hatodik bajnoki címét – mondta az ökölvívó szakosztály vezetője, Seres Attila.
Bajnoki aranyat ünnepelhetett Szűcs Szabina is. Az 57 kilogrammosok között versenyző Szabina az elődöntőben az ifjúsági 57 kg-os magyar bajnok, Sipos Hajnalka ellen bokszolt. Szabina ellenfele szemlátomást sokat fejlődött az elmúl időszak alatt, de a vecsési ökölvívó felülmúlta ellenfelét és bejutott a döntőbe. Ott a már jól ismert Benke Sára volt az ellenfele – tudtuk meg – aki ellen most is nehéz és küzdelmes mérkőzést vívott Szabina. A nehéz összecsapás végén a vecsési sportoló kezét emelték a magasba, Szabina egy küzdelmes mérkőzésen bizonyította, hogy nem véletlenül szerezte immár hatodik felnőtt bajnoki címét.
Kiss Bettina ifiként egy súlycsoporttal feljebb, az 57 kilogrammosok között indult el és az elődöntőben a bajnok Benke Sárával került össze. Seres Attila elmondta, bár Betti felvette a kesztyűt és bátran küzdött első felnőtt mérkőzésén, végül a rutinosabb Benke Sára hozta a mérkőzést.
Kiss Olimpia a 60 kilogrammosok között versenyzett és az elődöntőig jutott.
– Olimpia sokat fejlődött az elmúlt egy évben. A selejtezőkön megnyerte élete első magyar bajnoki meccsét, majd az elődöntőben a magyar bajnok Pribojszki Katával került szembe. Olimpia többet mutatott, mint a tavalyi ob-n, amit tudott megtett. Habár a mérkőzést Pribojszki Kata nyerte, Oli tisztességgel helytállt, megérdemli a dicséretet – összegezte a szakosztályvezető.
Horog Tímea a 64 kilogrammos súlycsoportban indult és Kiss Olimpiához hasonlóan megnyerte első magyar bajnoki mérkőzését. A folytatás azonban most még nagy falatnak bizonyult a vecsési ökölvívónak, az elődöntőben a többszörös magyar bajnok Papp Nikolett ellen már nem jött össze a győzelem. Ettől függetlenül jár az elismerés a vecsési sportolónak, hiszen nem adta könnyen magát és csak komoly csata árán tudta legyőzni esélyesebb ellenfele.
A férfiak között 57 kilogrammban állt a szorítóba Mátyás Krisztián.
– Krisztián kemény fizikai munka mellett készül a versenyekre, ehhez képest ismét beverekedte magát az elődöntőbe, ahol a honvédos Bundovics volt az ellenfele. Idén már bokszoltak, akkor szorosabb volt a meccs, most nem sikerült Krisztiánnak úgy felpörögni, de a felkészülési feltételeket látva mindenképpen megérdemli az elismerést – mondta Seres.
A decemberi mérkőzésekkel lezárult az idei országos bajnokság, a Vecsés SE nagyon jó évet zárt, amint megtudtuk idén öt magyar bajnoki arany, két ezüstérem és hat bronzérem került a vitrinbe, amire joggal lehetnek büszkék az ökölvívó-szakosztály sportolói és vezetői, és természetesen Hajdú Tamás, Mikus Ferenc, Kiss László ás Kostyalik Roland edzők, akik nélkül nem születhettek volna ilyen szép sikerek.
VN, Fotók: Vecsés SE













