Rövid beszámoló a G. Ferenczy Hanna Irodalmi Kör megemlékező műsoráról

G. Ferenczy Hanna 1926. május 13-án született és 80 éves korában távozott el.

Vecsés város szülötte volt, író-költő-fes­tő­művész, a falu festőjének, Gammel Józsefnek a leánya. A nehéz sorsú, egyedül élő művésznek nem volt családja, így nincs, aki emlékét ápolja, már pedig az emlékezet mindenkit addig őriz, amíg gondolunk rá, beszélünk róla.

Irodalmi Körünk 10 éve alakult meg, és tevékenyen alkotunk, felvettük Hanna néni nevét, s őrizzük emlékét, így jött az ötlet, hogy évenként a születésnapja körül megemlékező estet tartunk a könyvtárunkban.

Idén is nagyon szépen sikerült az emlékezés, verseiből, s körünk alkotásaiból állítottunk össze egy műsort, melynek szépségét emelte a Concerto Harmónia Énekegyüttes.

Az előadásra sokan eljöttek, velünk együtt örvendezve a szép verseknek, daloknak. A műsort szeretet vendéglátás követte, ahol jól elbeszélgettek alkotók és a közönség. Szép nap volt!

Benke Mária