Vecsésen már szép hagyománya van annak, hogy 2003 óta Motoros Mikulások, 2010 óta pedig motoros nyuszik vonulnak végig egy tervezett útvonalon a városban.
Idén húsvét előtt március 30-án, vagyis nagypénteken indult el a motoros felvonulás a gyerekek nagy örömére.
A kidekorált motorokkal délután fél kettőkor gyülekeztek a Halmi téren a motorosok. Veterán motoroktól a vagyont érő gépcsodákig szinte minden kategória képviseltette magát. Oláh László főszervező fél kettőkor indította el a több mint 80 motorosból álló menetet. Először egy nagy kört tettek meg Vecsésen, majd átmotoroztak Gyálra. Rendőrök és polgárőrök biztosították a menetet. Nagy szükség volt a segítségükre, mert Vecsés-Kertekalján sorompót kaptak, ami ketté szakította a motoros oszlopot, így a menetet újra fel kellett állítani. Nagy robajjal, de lassan mentek, nem hagytak el senkit, így lehetőségük volt nyuszi tojásokat dobálni az út szélén integető gyerekeknek. A vecsési motorosokhoz már Vecsés határában csatlakoztak a gyáli motorosok.
Gyálon egy nagy pihenőt tartottak, ahol szabadprogram is várta az érdeklődőket. Oláh László elmondta, hogy a motoros felvonulás a húsvéti örömszerzés mellett felhívja a figyelmet a biztonságos motorozásra és a KRESZ szabályok betartásának fontosságára is. A főszervező külön megköszönte a rendőrség, és a Vecsés Települési Polgárőr Egyesület segítségét.
P.Gy.















