Motoros Mikulások Vecsésen!

December 3-án sűrű hóesésre ébredtünk.

A gyermekek halmazati örömként élhették meg a nap nagy részét. Ropoghatott lábuk alatt az első hó, játszhattak benne, bár hóembergyártáshoz kevés, de egy jó hógolyócsatára azért elegendő volt. Délután 14 órakor indultak el a Motoros Mikulások a Halmi iskolától, és a már megszokott útvonalat bejárva vonultak át Gyálra, ami szintén hagyományosnak mondható, mert zömében a két város motorosai állnak össze erre a vonulásra, és az ottani gyermekeknek is kell a látványosság.

Oláh László képviselő, a felvonulás szervezője elmondta, hogy ezúttal is több mint ötven motor járta az utcákat, és minden támogatás nélkül, saját zsebükre szórakoztatták a gyermekeket.

Köszönjük motorosok!

VT info