A hagyományos, közkedvelt programok sorát idén is számos újdonság színesíti a XXIII. Vecsési Káposztafeszten. 2025. szeptember 20-21-én a gasztronómiai különlegességek mellett kulturális hagyományőrző csoportok és közkedvelt zenei előadók gondoskodnak a kiváló hangulatról.

A rendezvény a „Minőség és tradíció” jegyében kerül megrendezésre, középpontjában a híres vecsési savanyúságokkal és káposztás ételekkel. A két nap során főzőversenyen mérhetik össze tudásukat a nevezett csapatok. A zsűri elnöke szombaton Bürgés Tamás, vasárnap pedig Szőke András lesz.
A vecsési savanyítók is versenybe szállnak: szombaton négy kategóriában nevezhetik be termékeiket, amelyek közül szakértő zsűri és a közönség is kiválasztja a legfinomabbakat. A közönség számára a nyilvános, ingyenes kóstolásra szeptember 20-án 14:00 és 17:00 óra között lesz lehetőség a Grassalkovich Antal Általános Iskolában.
A savanyítás rejtelmeit idén a Stiller család nyitott savanyítója mutatja be az Ady Endre utcában. A látogatók vezetett turnusokban betekinthetnek a híres vecsési savanyúságok készítésének folyamatába, sőt meg is kóstolhatják azokat.
A fesztiválon idén is több helyen lehet majd vecsési savanyúságot vásárolni. Káposztavásár is lesz vecsési termőterületen termett káposztafélékből.
Családi programok az Epresben
A rendezvény fő helyszínén, az Epresben látványos és színes programok sora várja a családokat. Lesz fejeskáposzta-gyalulás Petz Mártonnal, töltött almapaprika-készítés a Kulturverein sátrában, kékfestő műhely, gyermekprogramok a Palántakuckóban, népi játéktár, valamint kézműves vásár, alkotói beszélgetések és kézműves foglalkozások gyermekeknek és felnőtteknek a Vecsési Kézműves Alkotók (VEKA) szervezésében.
Szombaton 15 órakor indul a „Séta az Ófaluban” Frühwirth Mihály vezetésével. Vasárnap 10:30-kor Szentmisére és terményáldásra kerül sor a Szent Kereszt templomban, majd 11:30-tól kezdődik a hagyományos, díszes felvonulás, amelyen részt vesz a város apraja és nagyja.
Két színpadon közel negyven produkció várja a közönséget
A Bau-Styl Nagyszínpadon a helyi csoportok mellett mindkét napon országos hírű előadók lépnek fel. Itt lesz többek között: a Konyha, T. Danny, DJ Dominique, Bárány Attila, DJ Lotters, Kovácsovics Fruzsina, UnterRock, Zenevonat Szuperkoncert az LGT sztárjaival, valamint a Wellhello is.

A Heimatmelodie Színpad új helyszínen, a rendezvény Ecseri úti bejáratánál várja a látogatókat, ahol helyi és vendég német nemzetiségi csoportok, fúvószenekarok, népdalkörök gondoskodnak a színvonalas szórakoztatásról. Szombaton este a Brunner zenekar invitálja táncra az érdeklődőket.


„Gyógyító savanyú káposzta” a Tájházban
A Jókai Mór utcai Tájházban – egyebek mellett – állatsimogató, réteskészítés és kóstoló, kosárfonás, valamint színpadi előadások várják a látogatókat. Szombaton Szőke András tart interaktív előadást a „gyógyító savanyú káposztáról” majd a Mikropódium Családi Bábszínház bemutatója következik. Vasárnap a Batyu Színház „Boszorkánykonyha” előadása zárja a programot. A Tájházban megtekinthető az a különleges gyűjtemény is, amely a vecsési gazda családok tárgyi emlékeit őrzi a múlt századból.
Szombaton a „Tovább élő sváb hagyományok a tánc nyelvén” bemutató keretében a Rosmarein Táncegyesület egy farsangi ünnepkörhöz kapcsolódó hagyományt adaptál a tánc nyelvére, mely „Rétesevés” néven ismert településünkön.
A kétnapos rendezvény alatt a nosztalgia Retro busz helyi idegenvezetőkkel történelmi városnézésre viszi az érdeklődőket, amely 13.00–17.00 óra között az Iskola utca és Fő út sarkától indul minden órában. Emellett lesz lovaskocsikázás, a Mini Talent Egyesület a Honvédot látja vendégül szombaton, ahol találkozni lehet Leoval, a kabala oroszlánnal, vasárnap pedig Blazepod vetélkedőt rendez a Kiberhigénia sátorban segítséget kaphatnak eligazodni az internet és a digitális eszközök világában, valamint a Bálint Ágnes Emlékház is képviselteti magát az Epresben. A Richter Gedeon egészségsátorban lehetőség lesz vérnyomás-, vércukor- és koleszterin mérésre, továbbá lesz Alzheimer- és memóriazavar tanácsadás, urológiai tanácsadás és PSA szűrés is.
Idén sem maradhat el a kétkarú óriás káposztás mérleg, a legszebb sátor verseny, dirndl- és nemzetiségi ruhaverseny, valamint keressük majd az ország legnagyobb káposztáját.
A rendezvény ideje alatt a vecsési helyi járat díjmentesen közlekedik, az autóval érkezőknek pedig ingyenes parkolási lehetőség áll rendelkezésükre a Lanyi területén. A kerékpárosok a Fő út 68. szám alatt kialakított tárolóban helyezhetik el járműveiket.

A rendezvény megközelítésének és parkolási lehetőségeinek részletei, továbbá a helyi járat menetrendje megtalálható a www.vecsesikaposztafeszt.hu oldalon, valamint a Káposztafeszt programfüzete is tartalmazza, melyet a szervezők minden háztartásba eljuttatnak majd szeptemberben, a fesztivált megelőzően. A programfüzet a rendezvény idején az információs pontokon is beszerezhető, ahol a fesztivál logójával ellátott ajándéktárgyak is megvásárolhatók. További információk elérhetők a facebook.com/VecsésiKáposztafeszt oldalon.

A savanyúság is lehet édes élmény! Találkozzunk a XXIII. Vecsési Káposztafeszten!

Szervezők













