A fejlesztés eredményeként a kisebb és a nagyobb gyerekek is modern környezetben játszhatnak.
A Wekerle Sándor utcai létesítmény kivitelezése két ütemben valósult meg. A beruházás első lépéseként elkészült a játszótér, melyet tavaly májusban adott át az önkormányzat. Az új létesítményben a játszóeszközökön kívül kültéri fitneszeszközöket is telepítettek, így a gyerekek és a felnőttek egyaránt használhatják a parkot. A játszóteret és a fitneszparkot egyedi megállapodás alapján az Airon-Imo Kft. építette, és térítésmentesen adta az önkormányzat tulajdonába. A város a terület parkosítását, fásítását és a parkolók kialakítását vállalta saját költségvetéséből.

A fejlesztés második ütemében megépült a KRESZ-pálya és a rekortán burkolatú sportpálya, továbbá a játszótér külső környezetének rendezése is megtörtént. Az új létesítményeket november 14-én ünnepélyes keretek között adták át. Szlahó Csaba polgármester elmondta, a bővítés lakossági megkeresés alapján történt, azzal a céllal, hogy nagyobb gyermekek is használhassák a játszóteret.
A mini KRESZ-pálya egy speciális játszótér utakkal, jelzőlámpákkal, zebrákkal, forgalmi jelzésekkel, ahol a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek a közlekedési szabályokkal. A pályát rollerrel, kerékpárral, lábbal hajtható kismotorral, de akár elektromos kisautóval is lehet használni.
Az új labdázó egy gumiburkolatú pályából áll, két kosárpalánkkal, mobil kiskapukkal és labdafogó hálóval.
A beruházás második üteme összesen mintegy 65 millió forintba került, és teljes egészében önkormányzati forrásból valósult meg.
VN













