Kanadaiként, de magyar szívvel éli az életet az egykori vecsési szülők gyermeke.
A vecsési felmenőkkel bíró Matthias Falvai, azaz Falvai Mátyás Kanadában született 1991-ben. Sváb nagyapja 1956-ban disszidált az észak-amerikai országba, ahol a helyi Vöröskereszt fogadta be és segítette a letelepedésben. Akárcsak a többi magyart, akik abban az időben menekültek a szovjet elnyomás elől. Mátyás szülei csak évtizedekkel később, 1988-ban követték a nagypapát, először átmenetileg Bécsben szálltak meg, majd 1989-ben indultak tovább Kanadába.
– Az apám mindig Kanadában szeretett volna élni, hogy együtt legyen nagyapámmal. Ez volt a fő szempont, ezért hagyták el az országot – fogalmazott Mátyás, aki annak ellenére jól beszél magyarul, hogy a tengerentúlon látta meg a napvilágot.
Családjában mindig fontos volt a magyar identitás, szülei úgy nevelték fel, hogy a magyar nyelv és a kultúra mindig jelen volt az életében. Többször megfordultak egy magyar kulturális klubban, de a többségében 1956-os emigránsokból álló közösség nem volt túl nyitott az újakra. Olyan volt, mintha a régiek nem tartották volna igaz magyarnak az anyaföldet később elhagyó generációt. Az összejövetelek végül elmaradtak, de gyökereiket nem tagadták meg, szívük mélyén megmaradtak magyarnak.
– Régi családi képek voltak a falon, magyar ételeket ettünk és tanultuk a nyelvet. Amikor elkezdtem a kanadai iskolát, egyre többet beszéltem angolul, ezért sokat vesztettem a magyar nyelvtudásomból. A magyar érzés nem kopott meg, csak nem tudtam már olyan szépen beszélni a nyelvet.
Később aztán nem remélt haszna is lett a magyarságnak. A fiatal férfi színésznek tanult az ország egyik legjobb iskolájában, a Vancouver Film Schoolban, ahol egy színdarabot írt 1956-ról.
– Amikor kezdtem jobban felderíteni a családom történetét, akkor értettem meg igazán, hogy mennyire különbözik a magyar identitás a kanadaitól. Sok történetet hallottam nagypapámtól, én pedig olyan típusú ember vagyok, aki nem beszél sokat, inkább csak hallgattam és elraktároztam magamban, amiket mesélt. Amikor írni kellett, ezek csak úgy előjöttek belőlem. Bár nem úgy készültem, hogy az ’56-os eseményekről írok színdarabot, de a tanárom nagyon szerette a személyes témákat, ezért ez is megtetszett neki.
A fiatal színész nem most jár először az országban, korábban is meglátogatta a vecsési rokonságot, de ezúttal hosszabb időt tölt Magyarországon a Balassi Képzési Programnak köszönhetően. A Külgazdasági és Külügyminisztérium ösztöndíjas programja egy lehetőség a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő külföldiek számára, a program közel egy éves, Mátyás tavaly szeptembertől júniusig vett részt a képzésen, és úgy döntött, hogy a nyarat még Magyarországon tölti.
– Ez a hetedik utazásom, és mindig az volt a célom, hogy egyszer hosszabb időre is el tudjak jönni, hogy megtanuljam a nyelvet és jobban megismerjem a kultúrát. A néprajz, a magyar legendák és a tájak nagyon tetszenek, ez nekem egy fantasztikus lehetőség – mondta magyarországi tartózkodásáról.
Fontos neki az itt eltöltött idő, szereti az országot, hiszen ide nyúlnak vissza a gyökerei, és büszke magyarságára. Szereti a fővárost, az építészetet, lenyűgözi a Budai Vár, a Lánchíd, hiszen sugárzik róluk a történelem. Azonban az élete már Kanadához köti, ezért nem gondolt arra, hogy maradjon, és itt építsen karriert, vagy alapítson családot.
– A nagyapám már meghalt, és a szüleim nem tervezik, hogy visszatérnek, hiszen ott van a közösségük, a munkájuk, és azt szeretnék, ha én is maradnék Kanadában. Brit Columbia nagyon szép hely, és a karrierem szempontjából is ez a logikus döntés, hiszen közel van Amerika, a neves filmstúdiók, jobb lehetőségek vannak ott egy színész számára – mondta a jövőjével kapcsolatban.
Bár egyelőre pincérként dolgozik egy étteremben, hogy eltartsa magát, több filmben is játszott már, igaz csak kisebb szerepeket, de úgy véli – és a visszajelzések is ezt mutatják – hogy van tehetsége a színészethez, a filmkészítéshez. Úgy gondolja leginkább drámákban, thrillerekben, akciófilmekben állná meg a helyét. Azzal is tisztában van, hogy a várva várt sikert nem adják ingyen, rengeteg energiára, munkára és kitartásra lesz szükség, mire a szerencse is rámosolyog.
Bízunk benne, hogy dédelgetett terve valóra válik, és hamarosan viszontláthatjuk valamelyik hollywoodi produkcióban. Persze lehet, hogy azzal is kiegyezne, ha nem színészként, hanem rendezőként futna be a filmes világba. Ki tudja, talán egyszer éppen a nagyapa régi történetei hozzák majd el a várva várt sikert.
VN
