Czibolya Zoltán a 2019-es önkormányzati választáson negyedszer kapott bizalmat a lakosságtól a 7. választókörzet képviseletére. A sport bizottság elnökével az elmúlt évek eredményeit vettük számba.
– Elsősorban a sport bizottság elnökeként ismerhetik a közélet iránt érdeklődő vecsésiek, de további három bizottság tagjaként egyéb területeken is végez munkát a városért.
– A munkám meghatározó részét a sport bizottságban végzett feladatok teszik ki, de tagja vagyok a környezetvédelmi, a gazdasági és a szociális bizottságnak is. Bár mindhárom területen fontos kérdésekkel foglalkozunk, a szívemhez talán a szociális bizottságban végzett munka áll a legközelebb. Szociálisan érzékeny embernek tartom magam, ezért igyekszem mindenki számára elérhető lenni, és segíteni, amiben csak tudok. A környezetvédelem is kiemelt terület, az elmúlt években számos döntést hoztunk a város környezetének megóvásáért. Egyebek között ennek is köszönhető, hogy kevesebb a szemét, szebbek a zöldterületek, illetve a Kosboros-rét természetvédelmi területté nyilvánítása is fontos döntés volt Vecsés életében. A gazdasági bizottságban végzett munka a város fejlődését szolgálja, a város jövője függ az üléseken megszületett döntésektől, ezért ez a munka is kiemelt helyen szerepel a képviselői tevékenységemben.
– Az önkormányzat évekkel ezelőtt kitűzte azt a célt, hogy Vecsés egy sportos és egészséges város legyen. Hogy érzi, sikeres lett ez a program?
– Arra törekedtünk, hogy a Sportos és egészséges város jelmondat ne csak egy üres szlogen legyen, hanem valós tartalmat tudjunk mögé tenni. Ennek érdekében az egészségügy és a sport területén is számos fejlesztést hajtottunk végre, összességében milliárdos nagyságrendben. Az önkormányzat sok pénzt áldoz a sportra, emellett a beruházások jelentős részét pályázati forrásokkal és tao támogatással egészítjük ki. A biztos háttérnek és a szakedzők áldozatos munkájának köszönhető, hogy szép eredményeket produkál a Vecsési Sportegyesület tizenegy szakosztálya. Sportolóink hónapról hónapra kimagasló eredményeket érnek el, és az utánpótlásunk is nagyon erős, több száz gyermek sportol rendszeresen a szakosztályok kötelékében. A sporteredmények elismeréseként hoztuk létre a Bajnokok vacsorája rendezvényt, ahol egy díszvacsora keretében köszöntjük a kiemelkedő eredményeket elért sportolóinkat és edzőiket. Azt is szem előtt tartottuk, hogy a tömegsportnak, a hobbi sportolóknak is ideális körülményeket teremtsünk, ezért városszerte több műfüves labdarúgópályát, gumiburkolatú kosárlabdapályát, szabadtéri fitneszparkokat és futópályákat létesítettünk. Részben ide sorolnám még a sok játszóteret is, melyek fontos szerepet töltenek be a gyermekek mozgásfejlődésében. Ki kell emelni a két állami beruházást, a tanuszodát és a kézilabda munkacsarnokot is, hiszen ez a két létesítmény további lehetőségeket teremt a sportolásra a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt.
– A sport bizottságban betöltött pozíciója mellett a Vecsési FC elnöke is. A labdarúgóklub évek óta stabilan teljesít a Pest megyei első osztályú bajnokságban, több bajnoki címet is szereztek, mégsem lépnek feljebb az NB III.-ba. Ennek mi az oka?
– Az elmúlt hat szezonban háromszor lettünk bajnokok, emellett kétszer a második, egyszer a harmadik helyen végeztünk. Nagyon jó szakmai munka folyik a csapatnál, jó a játékosállomány, ezeknek köszönhetjük a jó eredményeket. A nemzeti bajnokság viszont már egészen más világ, mint a megyei bajnokság. Például sokkal nagyobb az anyagi vonzata, és mivel az önkormányzat az első számú támogató, a jelenlegi gazdasági helyzetben nem szeretnénk annyi pénzt áldozni a labdarúgásra, mint amennyibe az NB III.-as indulás kerül. Ettől fontosabbnak gondoljuk, hogy például az egészségügy, a városi intézmények és az infrastruktúra rendben legyen.
– Térjünk rá a 7. választókörzetre. Milyen fejlesztések valósultak meg az elmúlt években?
– Fontosnak tartottam, hogy folytassuk a megkezdett út- és járdaépítési programot. Felújítottuk a járdát a Besztercei és a Kikindai utcában, illetve ütemezve építjük a Lőrinci utcában is. A biztonságosabb közlekedés miatt fontos volt a körzetben létesített három gyalogátkelőhely. Új zebra segíti az átkelést a Lőrinci utcában, a Besztercei utcában egy intelligens zebra épült az iskolai és az óvodai közlekedés miatt. Hasonló fejlesztés történt a Dózsa György utca és a Halmy utca találkozásánál, ahol a nagy forgalom miatt szintén indokolt volt ez a megoldást. A körzetben épül a Halmy József Kézilabdacsarnok, amely nemcsak amiatt fontos, mert az iskolai tornaóráknak, a lakossági és az egyesületi sportolóknak is helyet biztosít, a környék összképére is pozitív hatással lesz a beruházás, amellyel összefüggésben például új járdák és parkolók is épülnek. A csarnok szomszédságában egy modern szabadidőpark létesül önkormányzati beruházásban, ezer négyzetméteres játszótérrel, fitneszparkkal és pihenő területekkel. Úgy gondolom, hogy komoly értéket tudunk adni a városnak, mert ezek a fejlesztések az egész Halmy József teret új köntösbe öltöztetik. Büszkék lehetünk rá, ugyanakkor fontos, hogy vigyázzunk is rá, hogy sokáig szép és rendezett legyen a megújult környezet. Szeretném megemlíteni a Szárnyal a Halmy rendezvényünket, melyet tavaly már harmadszor rendeztünk meg a Halmi iskola udvarán. Ezzel a rendezvénnyel azt szerettük volna elérni, hogy egy kicsit jobban összekovácsolódjon a Halmi telep közössége. Idén június elején rendezzük meg ezt a programot Vecsési családinap névvel, de új helyszínen, a Dózsa György úti sportpályán, mert a Halmi suli udvarát már kinőttük.
– Több mint másfél évtizede önkormányzati képviselő, tervezi, hogy az idei választáson újra megméretteti magát?
– Igen, szeretném tovább folytatni a munkát Vecsésért, a helyi közösségért, ha a választók júniusban ismét megtisztelnek a bizalmukkal.
Varga Norbert













