Idősebbek is elkezdhetik – mindenki számára hasznos sportág a karate

Friedrich György (középen) a város sportjáért végzett tevékenysége és eredményei elismeréseként 2022-ben Vecsés Sportjáért Érdemérem kitüntetést vehetett át

Vecsés egyik legrégebbi sportszakosztálya a karatésoké, melyet jelenleg Fridrich György vezet. A szakember 1989 óta foglalkozik szeretett sportága megismertetésével.

Még a jelenlegi polgármester édesapja, az idősebb Szlahó vett fel minket, az első szakosztályvezető Falusi Ferenc volt, én tőle örököltem meg a szakosztály vezetését – mondta a sportvezető, aki elárulta, 1977 óta karatézik, előtte cselgáncsozott, a munkahelyén az egyik barátja gyakorolt, ő nem értette, mit csinál. Megkérdezte, barátja pedig elárulta, karatézik. Lement vele a Visegrádi utcai edzőterembe, ahol rengeteg fiatal volt, ők voltak az első generációs magyar karatésok.

Magát a karatét Antal János „hozta be” Magyarországra, aki nem mellékesen szintén vecsési volt.

– A 70-es 80-as években roppant népszerű sportág volt, de sajnos már nincs meg neki az a népszerűsége, mint anno. Az akkori fiatalok mások voltak, másképp álltak a munkához, szerettek edzeni. Pedig kemény volt, ütöttük-vágtuk egymást, nagyon ott kellett lenni és keményen küzdeni, de a mai fiatalok ezt már nem szeretik – mondta Fridrich a kezdetekről.

Ő maga a japán iskolát viszi, Kiyomizu Nagasaka vonalát képviseli, amikor a japán harcművész először idejött Magyarországra, akkor megragadta az ő karatéja.

De vajon miért nem olyan népszerű a mai fiatalok körében, mint pár évtizede volt?

– Edzeni kell, és rengeteg munka kell hozzá. Itt meg kell tanulni az alapokat, mert ütnek is meg rúgnak is. Itt erő kell, lazaság, kitartás és kondi. Ennek ellenére nem korfüggő, én minden évben járok ki Japánba, és nagyon sok idős ember űzi. Nem küzdenek, inkább a formagyakorlatokat csinálják, de megtalálják benne a szépet és a jót, mindenki megtalálja benne az örömét.

Elárulta, az idősebbeknek is hasznos sportág, mert a kondíció mellett az agyat is megmozgatja, hiszen különböző kombinációs gyakorlatok vannak, amiket meg kell tanulni, és ha nem figyelnek oda, akkor nem tudják megcsinálni.

Vecsésen két tanítványa is tart edzéseket, de ez csak a karatéra vonatkozik, a különböző leágazásokra nem.

– A főúton volt egy termem, ahol két évig nem volt fűtés, így én az utánpótlással nem igazán tudtam foglalkozni. Inkább a másik helyre küldtem a fiatalokat, mert ott volt fűtés, nem akartam kitenni őket egy esetleges megfázásnak – mondta Fridrich.

Ezt a termet az önkormányzattól kapta, jelenleg inkább „veteránok” járnak hozzá. Két versenyzője van, velük sokat edz, ők viszont ott vannak a magyar élvonalban.

Hogy nem akárki tanítja a sportágat, azt jól mutatja, hogy a 2003-as világbajnoki bronzérme után 2006-ban negyedik lett, míg 2009-ben világbajnoki címet szerzett még a normál korosztályban. Most már a mastersban versenyez, de véleménye szerint nem a kor számít, hanem az, miként állsz hozzá a munkához.

Vannak nála 60 esztendős emberek, aki még most is úgy ugrálnak, hogy csak nézi őket.

És hogy véleménye szerint mit ad a karate egy embernek?

– Egészséget, kitartást, erőt, fegyelmet. A mai világban ez már szükséges, hiszen ha kimész az utcára kirabolnak, ha nem tudod megvédeni magadat– mondta félig viccesen.

Sz. Gy.