Tavasszal eddig tíz fordulót rendeztek a Pest Megye I-es labdarúgó bajnokságból és az őszi szezon végén még a 9. helyen álló Vecsés FC jelenleg a harmadik helyen áll.
A tavasszal megrendezett tíz meccsből nyolcat megnyert, emellett egy-egy döntetlenje és veresége van Vincze Gábor együttesének. Hogy ez nem a véletlen műve, azt jól mutatja, hogy idegenben verték a jelenlegi listavezető Gödöllőt, és a második Dunaharasztival is döntetlent játszottak.
Vincze korábban úgy fogalmazott, a tavaszi szereplést nagyban befolyásolhatja, mennyire tud összerázódni a csapat, mennyi idő kell a télen szerződtetett új játékosoknak a beilleszkedésre.
Jelenleg úgy tűnik, minden a helyére került, és ha a következő szezonra sikerül egyben tartani a mostani keretet, esetleg egy-két helyen megerősíteni, akkor ismét a dobogóért lesz harcban a csapat. Vincze Gábor korában is azt mondta, számára csak az élmezőny az ahol el tudja képzelni a csapatát, és őt ismerve ez a jövőben sem lesz másképp.
A 25. fordulóban az 5. helyen álló Dunavarsányt verték 6-2-re, ami a szezon második legnagyobb arányú győzelme volt. (Novemberben még a Gyömrő ellen 6-1-re nyert a csapat.) A legutóbbi fordulóban pedig a Pereg vendégeként nyertek 3-1-re.
Elbizakodottak azonban nem lehetnek a játékosok, hiszen roppant szoros az élmezőny, a negyedik helyezett mindössze egy, de az ötödik is csak három pontra van lemaradva a VFC-től, és az ötödik helyen álló Biatorbágy egy meccsel kevesebbet játszott.
Előre lépésre már nincs lehetőség, hiszen a Gödöllő és a tavalyi bajnokság véghajrájában megelőzött Dunaharaszti 14 pontos előnnyel áll az első két helyen.
Sz. Gy.













