Új útburkolatot kapott a Deák Ferenc utca egy szakasza

Elkészült a Deák Ferenc utca Erzsébet tér–Áchim András utca közötti szakaszának felújítása.

A pályaszerkezet teljes cseréjét megelőzően a vízvezeték-hálózat rekonstrukciós munkáit is elvégezték. Ahol indokolt volt, ott zárt csapadékvíz-elvezető rendszert alakítottak ki, az óvodánál pedig a parkolás megkönnyítése érdekében új parkolóhelyeket építettek.

Alattyányi István, az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke elmondta, a felújítást a Belügyminisztérium pályázatán elnyert támogatás felhasználásával valósította meg az önkormányzat. Erre a célra negyvenmillió forintot nyert a város, amely a kivitelezés költségeinek negyven százalékát fedezte, a fennmaradó összeget saját költségvetéséből finanszírozta az önkormányzat.

V.