Bezárt a gyömrői állatmenhely

Fotó: Facebook/Sintérbiznisz-könyörtelen halál a rácsok mögött

Tavaly év végén óriási botrányba keveredett a gyömrői Kutyamentsvár állatmenhely vezetője, Herczig József. Elborzasztó körülmények, zsúfolt kennelek, szűk ketrecek, mocsokban és ürülékben szenvedő beteg, kiéhezett állatok fogadták az állatvédőket a környező településeken és Vecsésen is gyepmesterként dolgozó a férfi állatmenhelyén.

A botrány a HVG cikke után pattant ki, de volt előzmény is, csak éppen senki nem foglalkozott érdemben a bejelentésekkel, ezért a menhely úgy élhetett a köztudatban, mint egy valódi állatmentő központ.

Horváth Tünde, a menhely önkéntese 2023 szeptemberében fordult először a hatóságokhoz, a HVG cikke szerint az állatvédelmi szervezetektől az ügyészségen és a Nébih-en át, az állatvédelmi kormánybiztosig mindenkit megkeresett a bizonyítékokkal, mégsem történt érdemi lépés az ügyben. Ugyan 2023-ban a Nébih rendőrök kíséretében ellenőrizte a telepet, a hatósági vizsgálatról végzés is készült, melyből többek között kiderült, hogy a legalapvetőbb követelményeket sem teljesítik. Az állatok többsége nincs chippel azonosítva és kötelező veszettség elleni oltásuk sincs, a hatékony fellépés mégis elmaradt, mindössze kétszázezer forintos bírságot szabtak ki az üzemeltetőre.

A HVG „Sintérbiznisz: patkányok rágják az éhező kutyákat egy közismert menhelyen” című tényfeltáró cikkében tájékozódhatnak a további részletekről, de felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a rendkívül megrázó tartalom miatt csak erős idegzetűeknek ajánljuk az olvasást.

Az országos felháborodást kiváltó ügynek köszönhetően a Megmentett Életek Állatvédő Alapítvány tavaly decemberben megállapodott Herczig Józseffel és elszállította a telepről az állatokat. Vecsés annyiban érintett, hogy a gyepmesteri feladatok jövőbeni ellátására új vállalkozóval kell szerződni. Információink szerint a megállapodás előrehaladott állapotban van, a szerződés aláírását követően bemutatjuk lapunkban a város új gyepmesterét.

Varga Norbert