Advent közeledtével nagyon szép küldeményeket kapok e-mailen. Sajnos, ezek többnyire angyalkákkal, télapókkal, csodálatos rénszarvasos, behavazott utakkal, házakkal vannak tele. Legszívesebben átírnám ezeket a küldeményeket és megerősíteném: az angyalkák, télapók, jézuskák helyett én Krisztusra bízom mindenemet: életemet, családomat, népemet, hazámat, nemzetemet, a gyülekezetemet és mindent.
Természetesen nem kívülállóként, a pálya széléről bekiabálóként, hanem a misszióban cselekvő emberként teszek is ezekért személyesen. Mindent neki, egyedüli közbenjárómnak, a Krtisztusnak, köszönök meg és őt várom vissza, aki ama golgotai kereszten az én bűneimért is vérét ontotta, s nekem (is) megszerezte az üdvösség reményét. Sőt, mindenkinek megszerezte, aki hisz benne, meg annak is, aki nem, anélkül, hogy ő tudna róla. A Szentírás ezt a hatalmas örömhírt így adja tudtunkra: „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.”(Tit. 2;11) Tehát karácsonykor a lelkünkben újra megszülető Jézus által minden embernek: neked, nekem, a családtagjainknak, barátainknak, ismerősöknek és ismeretleneknek is megjelenik. Innen aztán már csak rajtunk múlik, magyarokon és más népeken, szegényeken és gazdagokon, hitben járókon és istentagadókon, megtérőkön és eltávolodókon, merre haladunk tovább, Krisztussal vagy nélküle? Tudniillik „Nincsen üdvösség senki másban, mert nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” (Apcsel 4;12), mint „az ember Krisztus Jézus, aki önmagát adta váltságul mindenkiért” (1Thim 2;5-6). Az azonban csak rajtunk múlik, hogy az „énünket”, óemberünket, ami nagyon kemény, és talán a legnagyobb bálványunk, fel tudjuk-e adni, és rábízzuk-e magunkat Krisztus vezetésére. Adja isten, hogy minél többen legyünk ebben az országban, gyülekezetünkben, Vecsésen, akik a mostani karácsonykor Krisztusra merik bízni az életüket, nemzetünket ebben a fenekestől felfordult (meg talán vissza is fordított), a pénz, az indulatok, az önzés, az „én”, az „enyém”, a háborúk, a bosszúállás stb. világában!
„Neki növekednie kell, nekem pedig alászállanom!”(Ján 3;30). Karácsonykor ugyanis nemcsak az emberek egymás közötti, tehát a családi szeretetet, vagy az emberi ajándékozást, hanem mindenek előtt az Isten hozzánk elküldött szeretet-ajándékát, Jézus Krisztust, a testet öltött igét ünnepeljük. Hiszen „Úgy szerette isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, ha valaki hiszen Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján 3;16 és) Ma már két hónappal karácsony előtt elkezdődik a médiákban az úgymond karácsonyi vásár reklámozása, s mindenütt csillog-villog, sőt árad a fény. Leggyakrabban ott is, ahol még véletlenül sem járnak templomokba, s Jézusról, a születésnapját jelentő karácsony örömhíréről valamit is tudnának. Ezért voltak nagyon bölcsek pár évtizeddel ezelőtt az egyszerű kántálók, a gyermek és paraszt betlehemesek (ha fegyelmezettek voltak), mert nemcsak felismerték, hanem a szertartásukkal jelképesen másokhoz is elvitték a karácsony legfontosabb örömhírét: Krisztus születésének, Isten Szeretetének földre érkezése által közölt örömhírét. Nem szabad azonban arról sem megfeledkeznünk karácsonykor sem, hogy valaki elment, valaki szentlelke által itt van köztünk, s valaki, vagyis maga Krisztus vissza fog jönni újra, amint a Szentírásban ígérte!
Azt is el kell mondanom, dehogyis tagadom én az angyalok létezését, hisz a Biblia is szól róluk, de advent idején Krisztusra irányul minden figyelem, s nem a többnyire a mesék világába tartozó sziruposkodó „angyalkákkal”, csillogó-villogó rénszarvasos szánkókon suhanó „télapóval”, amelyeket az adventi vásári kavalkádban sok minden egyéb gyarlósággal együtt előszeretettel árusítanak. Legalább mi keresztények/keresztyének ne szaporítsuk azok táborát, akik karácsonykor a Megváltó és Szabadító Jézus Krisztus eljövetele helyett még mindig csak a „jézuska” eljövetelét várják, s így megkisebbítjük egyetlen közbenjárónkat, üdvösségszerzőnket, az Isten hozzánk elküldött igazi ajándékát, Krisztust. Segíts, hogy ez ne így történjék a te családodban, gyülekezetedben, karitatív és missziói közösségekben, egyesületekben (sem)!
Testvéri szeretettel: Orosz Károly
